Jó lenne, ha Miskolcon is lenne egy Elvis tér. A héten felkeresem Kriza Ákost

A BBC brit televíziós csatorna is felkereste a minap a miskolci Elvis imitátort!. A csatorna interneten keresztül készített interjút az énekessel.

– Én is meglepődtem szombat délután, hisz a tévés csatorna egyik ismert riportere, Albana Kasapi hívott fel mobilon Londonból. Egy bő negyedórát kérdezgetett az Elvis-imitátori pályámról és a budapesti Elvis térről. Kíváncsi volt arra is, hogy hajlandó lennék-e interjút adni a BBC-nek Skype-on keresztül, mert ha igen, akkor a főnöke James Seear felhívna 30 perc múlva.

Természetesen vállaltam az interjút, amelyben arra a véleményemre voltak kíváncsiak: Mit szólok hozzá, hogy Budapest díszpolgára lesz a „király”, és hogy teret neveznek el róla? Az interjú zárásaként James Seear kérésére a „You were always on my mind” című slágert is elénekeltem-tette hozzá a borsodi Elvis. Mindemellett szeretnék én is valamit megszavaztatni. Jó lenne, ha Miskolcon is lenne egy Elvis tér. A héten felkeresem Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, hogy megosszam vele az ötletemet. Bízom abban, hogy vevők lesznek erre a városban, amelyet még megspékelek valamivel: hajlandó vagyok akár a miskolci, akár a budapesti Elvis tér ünnepélyes átadásánál egy világrekordot felállítani, vagyis több mint 26 órát egyfolytában Elvis dalokat énekelni.