Béremelési vita miatt sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában. Az üzemben napokon belül leállhat a termelés – jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ). A cég szerint a béremelés mértéke a kérdés.

A szakszervezet közölte, a cégnél több mint 1700 dolgozót érint hátrányosan az új adótörvény, ezért nem százalékokról, hanem konkrét számokról folyik a vita, amiben, egyelőre nem jutottak egyezségre az érdekvédők a munkaadóval, írja  a Napi.
A többség sztrájkolna

Az érdekképviselet úgy látja, kicsi az esély a békés megegyezésre, ezért a mai sikertelen egyezkedés után sztrájkbizottság alakult, s megkezdődött egy esetleges munkabeszüntetés előkészítése. A törvény értelmében a felek hét napon belül újra kötelesek tárgyalni, ám ha akkor sem sikerül megnyugtatóan rendezni a béreket, akár másnap leállhat a munka – mondta Kiss Béla, a VDSZ alelnöke, a sztrájkbizottság elnöke. Ez idő alatt azonban élhetnek a figyelmeztető sztrájk lehetőségével is, ami egyszeri alkalom, s nem haladja a két órás időtartamot.

A dolgozók többsége jelezte csatlakozási szándékát a sztrájkhoz, ezért az esetleges leállás a termelés átmeneti, több napig tartó teljes megbénítását is jelentheti – állítja a szakszervezet, amely szerint a tárgyalást március 9-én folytatják.

Béremelés lesz, de mennyi?

Folynak az egyeztetések a szakszervezetek és a vezetés között a béremelés mértékéről – mondta el a Napi Gazdaság Online-nak Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője

Béremelés midenképpen lesz a rácalmási gyárban, most tehát nem ennek tényéről vitáznak a felek, hanem a mértékről. A Hankook dolgozói – amióta jelen van Magyarországon a dél-koreai gumiabroncsgyártó cég – minden évben részesültek béremelésben, ennek során a cég mindenkor figyelembe vette az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlását – fogalmazott Roy Katalin.