Bálint gazda már járókerettel közlekedik a lakásában

Bálint György Facebook oldalán található legfrissebb bejegyzés szerint az ismert médiakertész négy hétig még nem állhat rá a törött lábára, de járókerettel – egyik szobából a másikba – már mehet. Csütörtöktől már nemcsak családján keresztül, hanem a számítógépe előtt ülve is tartja a kapcsolatot a külvilággal.

BálintGyörgyöt február közepén érte baleset

Mint ismert, a 91 éves Bálint Györgyöt február közepén érte baleset. Makón járt, hazafelé tartott, Budapesti házától száz méterre leszállt a buszról. Ahogy átment a zebrán, elütötte egy autó. Az arcán, lábán, csípőjén sérült meg és életveszélyes állapotban szállították kórházba. Megműtötték, egy ideig intenzív osztályon ápolták.

A gázolás kapcsán a rendőrség korábban azt közölte, hogy cserbenhagyás nem történt, a gázoló sofőr a helyszínen maradt.