A T-City projekt keretében újabb rendszerekkel szerelték fel Friedrichshafen városának háztartásait . A cél ezúttal az áramfaló berendezések fogyasztásának csökkentése.

A T-City keretében megvalósítandó Smart Metering and Home 2.0 alprogram célja, hogy 2012-ig bemutassa, miként működhetnek az egymással hálózatba kötött otthonok. A lakásokban a hűtőszekrények, a mosó- és a mosogatógépek fogyasztják a legtöbb áramot, így érthető, hogy a kutatók elsősorban arra összpontosítottak, hogy ezek fogyasztását mérsékeljék.

A Smart Metering and Home 2.0 keretében Friedrichshafenben összesen 1500 háztartást láttak el intelligens áram-, gáz- és vízmérőkkel. A lakók így egy honlapon keresztül ellenőrizhetik az áram-, a gáz- és a vízfogyasztásukat. Így derült ki, hogy Kürsad Kesicinél például a bojler okozott havi 100 eurós felesleges költséget, míg az Aispenpreis családnál a szárítógépen lehetett programonként 50 eurócentet megtakarítani. Stefan Dunkenbergernél egyértelműen a régi hűtőszekrény bizonyult áramfalónak.

Hans-Joachim Bachmann elmondta, hogy a lakosok láthatják, hogy mely berendezések a legnagyobb fogyasztók, kideríthetik, hogy mikor a legolcsóbb az áram és a szokások megváltoztatásával akár 10-15 százaléka is megtakarítható a költségeknek. A portál segítségével a lakosok napi, heti, havi és éves kimutatásokat készíthetnek és a táblázatok ráadásul 15 percenként frissíthetők. Az intelligens mérők mellett elhelyezett kommunikációs dobozoknak köszönhetően a fogyasztói adatok bármikor továbbíthatók vagy frissíthetők.

„Az elmúlt 40 évben alig gondolkoztak az emberek azon, hogy miként lehetne az áramot tárolni. Túlzottan elkényelmesedtünk, hiszen alig vannak áramszünetek. De a túl nagy fogyasztás is okozhat áramszüneteket és instabillá teheti a rendszert, ezzel pedig sokan nincsenek tisztában” – jegyezte meg Gabriele Riedmann de Trinidad, a Deutsche Telekom energiaügyi üzletágának vezetője.

Friedrichshafen 2007 áprilisában alakult át digitális várossá, amikor a város nyerte a T-City távközlési pályázatot, így a Deutsche Telekom itt építette ki az egész települést lefedő korszerű telekommunikációs hálózatot. Ezután új rendszert vezettek be, amelynek a segítségével a súlyos szívbetegek otthon ellenőrizhetik egészségügyi állapotukat és a mért eredményeiket elküldhetik kezelőorvosuknak. A DT 2007 óta itt teszteli a legújabb termékeit, ötleteit és szolgáltatásait.