Miskolc – Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a bíróság. A szülők már negyedjére álltak a hatóság előtt, mert nem jártak a gyerekeik iskolába.

Az ítéletet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság hozta. A 36 éves férfi és 34 éves felesége jelenleg 6 kiskorú gyermeket nevel. Martossy György, főügyészségi osztályvezető ügyész, szóvivő azt mondta: a gyerekek nevelése során a szülők megszegték kötelességüket, elmulasztották gyermekeik iskolába járását biztosítani, illetve nem ellenőrizték, hogy a gyerekek reggelenként valóban elmennek-e az oktatási intézménybe. Ezzel veszélyeztették szellemi és értelmi fejlődésüket – tette hozzá.

Mint mondta, a szülők három gyermeke a 2008-2009-es tanévben 591 óra (118 nap), 483 óra (96 nap) és 379 óra (75 nap) igazolatlan hiányzást gyűjtött össze. A szülőket 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték ugyanilyen cselekmény miatt, 2007-ben szintén kiskorú veszélyeztetése miatt 35 nap közérdekű munka büntetést kaptak, 2009-ben pedig 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélték őket. Ezen ügyben azonban köztársasági elnöki kegyelemben részesültek, így nem kellett a börtönbe bevonulniuk.