Sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mivel a Dél-Alföldön 15 cm-nél is vastagabb hóréteg alakulhat ki.

A meteorológiai szolgálat előzetes figyelmeztető előrejelzésében az alföldi régiókban nagyobb területen 10 cm-t meghaladó hórétegre figyelmeztet, ráadásul pénteken a megerősödő szél az Észak-Alföldön és Zempléni-hegységben a havat is hordhatja – hangsúlyozta Tóth Tamás az Országos Meteorológiai Szolgálat Repülésmeteorológiai és Veszélyjelző Osztály munkatársa.

Míg a Dunántúl nyugati, északnyugati részén zavartalan napsütés és kissé szeles idő várható, ezalatt az ország keleti részein egész nap változó intenzitással havazik.

Az összefüggő vastag felhőzet határa a Nagyatád-Siófok-Budapest vonalban húzódik, hóesést, sőt egy-két helyen szinte hóömlést a Baja-Kiskunhalas-Kecskemét-Miskolc-Kassától keletre eső országrészben észlelhetnek. Az OMSZ szegedi meteorológiai főállomásán már 10-11 cm hó esett, a havazás pedig tovább folytatódik – figyelmeztetett a meteorológus.

A meteorológiai szolgálat előzetes figyelmeztető előrejelzésében az alföldi régiókban nagyobb területen 10 cm-t meghaladó hórétegre figyelmeztet, pénteken a megerősödő szél miatt az észak-alföldön és Zempléni-hegységben hóátfúvásokra is számíthatunk.

Az előrejelzések szerint az országban megmarad a kettős kép: az ország keleti részein további kiadós havazás valószínű, míg a csütörtökön naposabb dunántúli tájakon ugyan több lesz felhő, de csapadék arrafelé továbbra sem valószínű. Ami pedig a fővárost illeti, ugyan pénteken megvastagszik a felhőzet, és kisebb havazás is lehet, de számottevő hóréteg kialakulása nem valószínű – mondta Tóth Tamás.