Négynapos összetartásra Bükfürdőre utazott a DVTK. Benczés Miklós vezetőedzőt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

– Mi a haszna egy ilyen összetartásnak?

– A monoton téli felkészülés közben a bajnokság kezdete előtt a játékosok kiszakadnak egy kicsit a megszokott környezetből. Mindenképpen hasznos, hogy itt jobban szem előtt vannak a labdarúgók, elég csak az étkezésre gondolni, amit év közben természetesen nem ellenőrzünk, és bár profi sportolókról van szó, mégis hasznos, hogy a közös étkezéseken minden szükséges elem bekerül a szervezetükbe. Nagyon jó körülmények közt vagyunk elszállásolva, a Hunguest Hotel Répce Gold**** minden igényünket kielégíti, ez is segít abban, hogy a játékosok csak az előttük álló feladatra tudjanak koncentrálni.

– Hogyan néz ki a program?

– Hétfőn érkeztünk és edzettünk is egyet a büki füves pályán, amit azért érdemes kiemelni, mert idén ez volt az első alkalom, hogy valódi gyepre mehettünk. Kedden két tréninget tartottunk, szerdán este 19 órától pedig az SV Oberwart ellen lépünk pályára úgyszintén Bükön. Csütörtökön gyúrás és regeneráló foglalkozás szerepel a programban, majd irány haza, és ott folytatjuk a felkészülést.

– És a szabadidő?

– Napirend szerint élünk, kötött időpontban van az ébresztő, étkezés, de a nem élsportolók esetében is kialakul egy napi rutin, ami nálunk is megvan, csak hatványozottan. A szabadidő egy részét is közösen töltjük, kedd este például fakultatív meccsnézés volt a program, szerda délelőtt pedig Kőszegre kirándulunk. Ezen kívül vannak apró csapatépítő, hangulatjavító játékok is: például jelenleg is egy gyilkos van a szállodában. Az érkezés után kijelöltem egy „gyilkost”, aki egy megbeszélt tárgyat társának megmutatva megöli azt. Ezután az „áldozat” felvezeti egy táblára a „halála” időpontját és a helyszínét, a többiek pedig próbálják kitatlálni, ki lehet a „tettes”. Ez a játék alkalmas arra, hogy jobban odafigyeljenek a játékosok egymásra, követik ki merre megy, mit csinál, jól összehozza a csapatot.
vissza az előző oldalra