A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés úgy döntött, hogy átszervezi az intézményhálózatát. Ennek keretében a Megyei Kórházba olvad be az önkormányzat négy másik kórháza, és az így létrejövő csúcsintézmény reményeik szerint a régió meghatározó egészségügyi intézményévé válik. A megyei közgyűlés csütörtökön megalkotta 2011-es költségvetését is.

A költségvetésének főösszege 38,4 milliárd forint. Ennek teljesítéséhez 510 millió forint hitel felvételével számol a zavartalan intézményi működtetési feladatok biztosítása érdekében a megye, ami országos szinten is jónak számít.
A megyei önkormányzat csütörtöki közgyűlése vitatta meg az irányítása alá tartozó szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, közoktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézmények átszervezését. Nem egyszerű technikai összevonásról van szó, hanem koncepcióváltásról, amit az is jelez, hogy az átszervezést részletező dokumentum 84 oldal terjedelmű.

A témán belül a legnagyobb érdeklődést a kórházak összevonása jelentette. A megyei önkormányzat legnagyobb egészségügyi intézménye a miskolci Szentpéteri kapuban található megyei kórház. Az előterjesztés szerint a Csiba Gábor főigazgató-főorvos által vezetett, a csillagpontos fejlesztés keretében modernizálás előtt álló intézmény lesz az új egészségügyi csúcsintézmény. Betagozódik alá, és április 30-ával beolvadással megszüntetik a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházat, a miskolci Szent Ferenc Rehabilitációs Kórházat, a mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központot és az Izsófalvai Pszichiátriai Szakkórház és Betegotthont. Az új szervezet május 1-jével kezdi meg a működését-írja a minap.hu