Csak egy kevés DNS-mintát találtak a helyszínelők K. Erzsébetből (†75), akit a rendőrség szerint R. Zsolt (37) aprított fel darabokra, majd szórt szét a város különböző kukáiban.

A korábban skizofréniával kezelt férfit az elmeorvos mára már beszámíthatónak találta. A férfi ügyében a napokban zárták le a nyomozást. A Blikk úgy tudja, hogy az idős asszony maradványait nem találták meg, pedig keresték a szeméttelepen, és felbontották a rémségek házának csatornarendszerét is. A gyanúsított ugyanis korábban azt állította, a nő belső szerveit a vécén húzta le.

Mint megírtuk, R. Zsolt azt mondta a rendőröknek, hogy először a szomszédjával, K. Erzsébettel (†75) végzett tavaly télen. Állon vágta, majd megfojtotta. Bakot készített, és három napig darabolta a holttestet. A testrészeket zacskóba tette, fűszeres vizet öntött rá, majd Debrecen kukáiba dobta. Főbérlőjét pár nappal később ölte meg. Antal bácsinak (†66) szétrúgta a fejét, a holttestet vízzel teli kádba tette. A fiatalembert az oroszlányi rendőrök fogták el.

Az asszony maradványait a mai napig nem találják; úgy tudjuk, R. Zsolt ruháján és a daraboláshoz használt baltán rögzítettek csak némi DNS-mintát a nőtől. Vér azonban nem volt a helyszínen.