Koncepciós? Molnár Oszkár visszafizette a pénzt, mégis támadják

Az árvíz idején, például csak háromszoros áron lehetett gumicsizmát vásárolni, és rendkívüli helyzetre való tekintettel a szolgáltatások ára is megemelkedett, reagált az eszakhirnok.hu-nak Molnár Oszkár Edelény polgármestere azzal kapcsolatban, hogy nem hivatalosan értesült arról, hogy a belügyminisztérium Ellenőrzési Főosztálya büntető feljelentést tett ellene, amiért szerintük a a vis maior helyzetet kihasználva, a közpénzek felhasználása „kreatívan” és törvénytelenül történt. A polgármester szerint az előfordulhatott, hogy apróbb hiányosságok voltak a benyújtott elszámolásban, nem mellékelték például átvételi igazolást arról, hogy az ingyen kiosztott ebédhez járó eldobható műanyag edényt átvette, a védekezésben résztvevő személy. A belügyminisztériumnak, persze nem csak az ilyen kisebb kiadásokkal kapcsolatos kifogásai vannak, jogtalannak tartják például, hogy az adományként kapott gázolajat is el akarták számolni maguknak. Az edelényiek szerint ez nem igaz, az ajándék üzemanyag például szabványon kívüli volt, és emiatt keverni kellett a benzin kútnál vásárolt anyaggal, hogy egyáltalán be merjék tölteni a drága munkagépekbe. Az edelényi önkormányzat 150 millió forint előleget kapott az árvízi védekezéssel kapcsolatos kiadásokra, de ebből két részletben 84 millió forintot már vissza is fizetett, miután nem fogadták el a benyújtott elszámolásukat. Ez az összeg megegyezik a belügymisztérium által visszakövetelt összeggel. Molnár szerint viszont ha nem kapják meg a nekik járó pénzt, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az önkormányzat.