Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az MSZP miskolci önkormányzati frakciója azért, hogy a képviselők még a költségvetés megtárgyalása előtt vitassák meg, fogadják el a város négy évre szóló gazdasági programját – közölte Simon Gábor, az MSZP miskolci frakcióvezetője pénteki, a városháza előtt megtartott sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, gazdasági botrányok sorára derül fény jószerivel mindennap Miskolcon, kifizetetlen számlák, megszorítások, béren kívüli juttatások megvonása, kétmilliárd forintot meghaladó adósságállomány, ilyenekre a rendszerváltás óta nemigen volt példa a városban.

Megemlítette, hogy a Miskolci Nemzeti Színház elismert színészeinek bérét nem fizette ki időben a városvezetés, és nem utalta át a közgyűlés által a város sportegyesületének, a DVTK-nak a működtetésére megítélt havi hétmillió forintot. Ugyancsak megvonták az önkormányzati intézmények dolgozóitól a béren kívüli juttatást, a helyi cégek, vállalkozások a városnak végzett munkájuk ellenértékét fél évnél is tovább várják, késve kapják meg az önkormányzati cégek alkalmazottjai a fizetésüket – sorolta.

Simon Gábor hozzátette: már tavaly novemberben indítványozta, hogy a város közgyűlése minél előbb fogadja el a négy évre szóló gazdasági programot, mert csak ez után van értelme a 2011-es költségvetésnek.

A program „állítólag elkészült”, a közgyűlés március 10-én tárgyalja, akkor, amikor a költségvetést is, ez az időpont azonban késői, ezért kívánatos mihamarabb napirendre tűzni – mondta, megjegyezve: a rendkívüli közgyűlés összehívását a képviselők egynegyede kezdeményezheti, az MSZP-frakció aláírta ezt a kezdeményezést. A polgármesternek ennek értelmében három munkanapon belül össze kell hívni a közgyűlést, amely a gazdasági programot megtárgyalhatja – tette hozzá.