Gazdasági társulást hozott létre három vidéki kórház, a ceglédi, a hatvani és a jászberényi – olvasható a Népszabadság keddi számában. A három, perifériára szorult kórház Regionális Egészségügyi Együttműködési és Megelőzési Klaszter (Remek) néven tömörült egységbe, hogy bizonyos szolgáltatásokat olcsóbban vehessenek igénybe, és hogy közösen indulhassanak pályázatokon. A lap szerint a három egészségügyi intézmény szembemegy a kormány törekvéseivel, hiszen a tárca a régión belüli együttműködést részesíti előnyben.

A három kórház azonban inkább az ésszerűség és a földrajzi távolságok alapján döntött a megyéken és régiókon átnyúló, az országban modellértékűnek számító egészségügyi klaszter létrehozásáról. A három kórház ezzel azt érheti el, hogy a gázszolgáltatástól a mosodaszolgáltatásig többféle szolgáltatást is olcsóban vehet igénybe, illetve együtt indulhat pályázatokon is.