Miskolc – 2011. február 11. a Betegek Világnapja, ennek apropóján gyűltek össze a miskolci B. A. Z. megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Isteni Irgalmassá g ökumenikus kápolnában az evangélikus és református lelkészek-lelkészcsaládok, orvosok, hogy együtt adjanak hálát Istennek a gyógyulásokért. Ebben a kórházban évente 80.000 beteg fordul meg.

A liturgiát Molnár József evangélikus- és Gecse Attila református kórházlelkészek végezték. Gazda István református esperes és Sándor Frigyes evangélikus esperes igehirdetései a betegség és egészség jézusi kontextusát vizsgálták.

A közös énekléssel és imádsággal tartott istentiszteletre a személyes meghívókat a lelkészek a kórház főigazgató főorvosa, dr. Csiba Gábor aláírásával vehették kézhez. Minden esztendőben, ebben az időben találkoznak itt a történelmi egyházak lelkészei, és családjaik.

Az istentisztelet után szerény állófogadáson vendégelte meg a kórházvezetés az ide érkezőket.

A kórházban 2006. január 1-től szolgáló Molnár József evangélikus lelkész minden kedden 14 órától és vasárnap 11-től tart istentiszteletet egész esztendőben és naponta keresi fel – felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül – az ide gyógyulni és meghalni érkezőket. Egyre inkább fontos az utóbbi időben az orvosok és az ápolószemélyzet pásztorolása is, hiszen a kiégés és más terhek súlyosan megviselik az egészségügyi személyzet (tévesen mindent kibíró) lelkét.

//www.evangelikus.hu/