A világ leghosszabb utasszállítója

Vasárnap mutatták be a Boeing 747-8 Intercontinental típusát a nagyközönségnek és a dolgozóknak. A másfél emeletes utasszállító talán egy kicsit késve érkezett, de cserébe nagyon jól néz ki, és méltó utódja lehet a legendás 747-nek.

Magyar idő szerint vasárnap este 8 órakor kezdődött a bemutató, ahol a cég vezetői egymás után méltatták az új repülőt – ebből annyit érdemes megjegyezni, hogy mindannyian köszönetet mondtak Joseph Sutternek, a 747-es család „atyjának”. A bácsi, aki annak idején a 747-es tervezőcsapatát vezette, idén márciusban lesz 90 éves, és igazából már csak az emlékeinek él. De a cégvezetés és a dolgozók felállva tapsoltak neki, hiszen ő hozta tető alá ezt a típust, amely nagyban változtatta meg az interkontinentális repülést.

Rajta kívül a szónokok mind köszönetet mondtak a gyár dolgozóinak, akik James F. Albaugh vezérigazgató szerint a világ legjobbjai. Magyarországon a cégvezetők nem szokták dicsérni a dolgozókat, de az amerikaiaknak láthatóan jól esett, talán itthon is jó hatása lenne a munkamorálra.

Az elmúlt években úgy tűnt, mintha a Boeing lemaradt volna az Airbus mögött, hiszen az A380-as család már 2005 óta repül, amikor a Boeing elindította a Boeing a 787-es előfutáraként beharangozott 747-8 építését. A 787 egyelőre csúszik, de addig is a 747-8 lesz a világ leghosszabb utasszállítója. (Update: a gép 76,4 méter hosszú)

A „másfélemeletes” kialakítás hasonlít a régi 747-re, vagyis a pilótafülke mögött van még egy pár sor szék, de ahogy a képen is látható, ebben a típusban egy kicsit több sor lesz.

(A 747-est „Az ég királynője” becenévvel illették. A legújabb változat is fenséges.)

A gép 467 utas szállítására alkalmas, a cargováltozata 140 tonna árut tud szállítani, hatótávolsága pedig 15000 kilométer. A GE hajtóműveivel pedig jóval takarékosabb lesz, mint az elődje, és a Boeing szerint a székenként legalacsonyabb fogyasztású repülőgép lesz.

Jelenleg 109 gépre van rendelés, ezek nagy része teherszállító, de máris építenek egy business jetet is az óriásgépből. Először a Korean Air és a Lufthansa interkontinentális járatain találkozhatnak vele a szerencsések (a cargováltozatot először a Budapestre is járó Cargolux, valamint a Nippon Cargo Airlines rendelte meg). Sajnos egyelőre nem valószínű, hogy Ferihegyre járna ez a típus, nekünk egyelőre meg kell elégednünk, az 1970-ban bemutatott 747-essel, ami továbbra is az egyik legszebb repülőgép az égen.