A Debreceni Egyetem Természettudományi Kara lett a 2010-es év legnépszerűbb intézménye a MarkMyProfessor.com oldal által készített felsőoktatási rangsor szerint, amely több mint harmincezer, felsőoktatásban tanuló diák értékelése alapján született

  meg.

A MarkMyProfessor.com weboldal már közel egy éve egy teljesen újfajta értékelési lehetőséget biztosít a magyarországi diákság számára, akik az oldal segítségével tájékozódhatnak a felsőoktatási intézmények oktatóinak felkészültségéről, segítőkészségéről és előadásmódjáról. E három ismérv alapján jelentősen könnyebb főiskolát, egyetemet választani, miközben a már felsőoktatásban tanuló diákok is innen szerezhetnek a leggyorsabban jegyzeteket – írják közleményükben a weboldal üzemeltetői. Az oldal 2010-ben elnyerte a közösségi portál kategóriában az „Év honlapja” díjat is.

A most megjelent felsőoktatási intézményekről készített rangsor alapját a diákok értékelése adta. A listába való bekerülés feltételeként az adott felsőoktatási intézménynek legalább 10 pontozott tanárral kellett rendelkeznie, és minimum 50 értékeléssel. A sorrendet ezután a tanárok pontszáma határozta meg, amiből egyértelműen kiderült, a diákok szerint a Debreceni Egyetem Természettudományi Kara rendelkezett 2010-ben a legtöbb kiváló oktatóval. Utóbbi mellett a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kara és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara kapott helyet a dobogón.

A pécsin túl a nagyobb egyetemek közül a Budapesti Corvinus Egyetem kertészettudományi kara, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnöki kara tudott bekerülni az első tíz közé, 6., illetve 10. helyen. A Semmelweis Egyetem általános orvostudományi kara a 13. pozíciót szerezte meg, míg az ELTE neve a 32. helyen bukkan föl, oda a tanító- és óvóképző kar oktatóit sorolták be a hallgatók.