Dopeman nehezen dolgozza fel, hogy brutális rablótámadás következtében elvesztette nagyszüleit. Fájdalmát csak az enyhíti, hogy segítette a rendőrség munkáját, s talán nem eredménytelenül.

Dopemant és öccsét nem bénította meg a gyász, miután nagyszüleik belehaltak az őket ért januári támadás brutális kínzásaiba. A két unoka minden erejével igyekezett segíteni a bűnügyben nyomozó rendőrök munkáját. A jelek szerint meglehetősen hatékonyan: néhány hete rendőrkézre került egy nyugdíjasok kirablására specializálódott bűnbanda, és elfogásához állítólag a Pityinger testvérek is nagyban hozzájárultak.

– Valóban hathatósan közreműködtünk abban, hogy most öt olyan ember előzetesben ül, aki összefüggésbe hozható az üggyel. A rendőrség azonban még nem zárta le a nyomozást, így ezzel kapcsolatban több információt nem adhatok – zárta rövidre a témát Dopeman, aki viszont arról sokkal szívesebben számolt be, hogy részt akar venni a bűnmegelőzésben is: a sulikat járva iskolásokkal akarja megosztani utcán szerzett tapasztalatait.

– Bármilyen gyerekkel hamar megtalálom a közös hangot. Az életem során rengeteg tapasztalatra tettem szert, amit képmutató pátosz nélkül, igaz történetekkel alátámasztva tudnék megosztani a fiatalokkal. Arról beszélnék, hogy mi folyik körülöttük, milyen veszély fenyegeti őket, mire vigyázzanak. Szerintem hatásosabb lenne, mintha egy példabeszédekkel operáló tanár okítaná őket – magyarázta a rapper-írja a bors.hu