Két történelmi jelentőségű festménnyel teszi vonzóbbá bécsi nagykövetségét a magyar állam. Készpénzkímélő módon fizetett értük. Nem szerepel a honi festménytoplistákon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) két tavalyi szerzeménye, mégis rekordközeli áron vásárolta meg a magyar állam a XVIII. századi osztrák festő, Wenczel Pohl két alkotását. A mohácsi csata, illetve a Vajk megkeresztelése című képek az értük felszámolt 205 millió forinttal éppen csak lecsúsznának a magyarországi aukciósházak örök ranglistájának 10. helyéről, amit Gulácsy Lajos tavaly 110 millióért leütött, A bolond és a katona című festménye foglal el (a listavezető Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című alkotása 230 millió forinttal). Igaz, az állami vásárlás nem aukción történt, a vétel célja pedig speciális: a festményeket 250 évvel ezelőtti eredeti helyükre, a bécsi magyar nagykövetségre szánja a Külügyminisztérium.
Kulturálisörökség-védelmi, valamint külkapcsolati érdek – indokolta Tátrai Miklós, a vevő MNV vezérigazgatója a vezetői értekezlet ülésén kívül hozott határozatában az ingatlancserével egybekötött képbeszerzést. Az eladó, Argay László miskolci nőgyógyász, a vesekőzúzásban utazó AA-Med Kft. vezető-tulajdonosa – korábban az FKGP Borsod megyei elnöke, most a Magyar Magánkórházak Egyesületének első embere – az ügyletről nem kívánt nyilatkozni a HVG-nek. Így arról sem, miként kerültek a birtokába a képek. Horváth István nagykövet viszont a HVG bécsi tudósítójának azt mondta, Argay „hosszadalmas jogi eljárásban” szerezte meg a képeket, saját pénzén restauráltatta azokat, és „hazafias érzelmektől” vezéreltetve szorgalmazta, hogy a követség falára kerüljenek.
Öt éve a nagykövetnél kopogtatott Argay, századelős fotókkal illusztrálva, hogy a képek a követségről valók, ezután Horváth járta ki, hogy a magyar állam vegye meg őket. A legfőbb állami vagyonőrt a külügyi tárca kérte fel az ügylet lebonyolítására azon a nem éppen szokványos módon, hogy a fizetés ne készpénzben, hanem ingatlancserével történjék. A nagykövet elmondása szerint Argay eredetileg 400 milliót kért, végül azonban az MNV két meglehetősen jó fekvésű, együttesen 205 millió forintra értékelt ingatlant adott cserébe: a Nagykovácsi felé vezető út mentén, a Buda határában lévő Hársalja utcában egy 945 négyzetméteres beépítetlen telket, valamint a főpolgármesteri hivatallal szemben álló, valaha MSZMP-irodaként funkcionált, Városház utca 14. alatti épületből 417 négyzetmétert.
A mohácsi csata
A belvárosi Városház utcában mostanában 500 ezer forintos négyzetméteráron hirdetnek meg lakásokat, eszerint a 365 ezer forintos négyzetméterárral nem fogott túl erősen az ingatlan értékbecslését végző Perfekting Mérnöki Iroda Kft. tolla, amelynek egyik tulajdonosa, Fülöp János Róbert egykor az MNV-jogelőd ÁPV vezérigazgató-helyettese volt.
A hányatott sorsú festményekről Lengyel László, a Szépművészeti Múzeum szakértője megállapította: 1765 körül készültek Mária Terézia megrendelésére, amikor az uralkodó 400 ezer forinttal járult hozzá az erdélyi-magyar kancelláriának a bécsi Bankgassén található palotája (amely ma is a bécsi magyar nagykövetségnek ad helyet) belső díszítéséhez. Ennek részeként két festményciklus készült: Franz Messmer Mária Terézia pozsonyi megkoronázásáról festett sorozata, illetve a Pohlnak tulajdonított, nyolc darabból álló ciklus. Utóbbi feltehetően a magyar történelem kiemelkedő eseményeit örökítette meg, azonban csak két darab maradt fenn belőle. Az egykori örökös, báró Bánffy Krisztina közlései és írásos dokumentumok alapján Lengyel biztosra veszi, hogy a két Pohl-alkotás a palota festménysorozatából való.
A kalandos történet szerint Jósika Samu báró a képeket 1908-ban Bécsből Kolozsvárra szállíttatta, majd Jósika Paula és Bethlen György kapta őket nászajándékba, 1949-ben pedig az örökösök – Wesselényi Mária gyermekei – Berde Amál festőnél rejtették el őket. A művek 1995-ben, a Bánffy család hagyatékának darabjaiként bukkantak fel újra.
A fehér foltokkal tarkított történet végén a két kép 2002-ben magángyűjteménybe került. A nagyközönség előtt sem ismeretlenek, Argay ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria letéti őrzésébe helyezte őket. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Pohl-festményeket 2004-ben Lengyel László szakvéleménye alapján, a kiemelkedő jelentőségű műalkotásoknak dukáló határozattal, védetté nyilvánította.
Hazafias nekibuzdulásból vagy sem, Argay aligha csinált rossz üzletet. Műkereskedők szerint a Pohléhoz fogható képek kereskedelmi forgalomban gyakorlatilag eladhatatlanok, már csak 325 x 310 centiméteres, monumentális méretük miatt is, ráadásul a történelmi témájú festmények amúgy sem kapósak. Wenczel Pohl pedig nem éppen ismert mester. Annyit tudni róla, hogy Mária Terézia udvari festőjének, Martin van Meytensnek a tanítványa volt; a művészettörténészek egyetlen fennmaradt festményéről tudnak, amely II. Józsefet ábrázolja. Ezen kívül német műtárgyforgalomban akad nyoma néhány, Meytens után készült, a Habsburg-család egyes tagjait ábrázoló képének. Mesterművekről pedig aligha lehet szó, legalábbis Lengyel azt írta A mohácsi vészről: „Rutinos kompozíciós elrendezés, a részletformák képzésében azonban már ez a rutin nem fedezhető fel. Ma meglehetősen nehéz eldönteni, hogy a rajzi nagyvonalúságok és a formai egyszerűsítések a monumentális feladat nehézségi foka vagy a pszeudo-gobelin technika hozadékaként értelmezhetők-e inkább.”
Bár bécsi művészettörténész körök nagyra értékelik a képek visszakerülését, a Pohl-festményeknek igazán csak a bécsi nagykövetség számára volt értékük. A piaci érték megállapítására a HVG által megkérdezett galériatulajdonosok nem vállalkoztak, mondván, a történelmi képeknél nincs objektív viszonyítási alap. Némi fogódzót legfeljebb Meytens Mária Teréziát ábrázoló, egész alakos képe adhat, amelyért – átszámítva – 40-50 millió forintot fizetett Bécsben a vevője. A bizonytalanságot jelzi, hogy a Pohl-művek értékét a külügyi tárca megrendelésére három független szakértő is felbecsülte, és az eredmények – a már említett határozat szerint – „nagy eltérést” mutattak. Végül Lengyel 205 milliós becslését tartotta irányadónak az egyezkedő minisztérium és Argay. Értékelését Lengyel a HVG-nek azzal indokolta, hogy a magyar nemzeti történeti festészet legkorábbi darabjairól, valamint Mária Terézia ajándékáról van szó, nem utolsósorban pedig igazi ritkaságnak számít a készítési technika: a textilként ható, matt felületű, úgynevezett pszeudokárpit.
2009. április 05. HVG