Hoszni Mubarak egyiptomi elnök tévés beszédében bejelentette, hogy a szeptemberi választásokig átadja a hatalmat Omar Szulejmán jelenlegi alelnöknek. A Tahrír téren a demonstrálók cipőjüket a levegőben lóbálva adnak hangot elégedetlenségüknek.

Az egyiptomi elnök hosszú várakozás után, magyar idő szerint néhány perccel este 10 óra előtt állt a kamerák elé. Kijelentette, az elmúlt napok zavargásai során megsérült, vagy meghalt tüntetők – akiket mártíroknak nevezett – vére nem hiába folyt ki.

„Teljes mértékben el vagyok kötelezve, hogy kormányunk ígéreteit teljesítsem” – mondta Mubarak a tévés beszédben. „Viszont nem hagyom, hogy kívülállók diktáljanak. Korábban már tisztán és érthetően elmondtam, hogy nem indulok a szeptemberi elnökválasztáson. Bejelentettem, hogy szándékozom tartani magamat ehhez az ígérethez. Mint ahogy azt is bejelentettem, hogy védelmezni fogom az alkotmányt és az embereket, amíg a hatalmat át nem ruházom egy szabad választáson megválasztott kormánynak.”

Mubarak hozzátette, személyesen felügyeli majd, „óráról-órára”, hogy a békefolyamat végbemenjen, hozzátéve: „a békefolyamatot rettenthetetlen hadseregünk is felügyeli majd”.

Az egyiptomi elnök több alkotmánymódosítást jelentett be, amelyek lényege a választások átláthatóságának, illetve a hatalmi struktúra átalakításának biztosítása. Mubarak úgy fogalmazott, ezek az alkotmánymódosítások kijelölik az utat az országban hosszú évek óta fennálló szükségállapot feloldása előtt. Az államfő szerint erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha helyreállt a rend az országban.

„Ez a pillanat nem rólam, hanem Egyiptomról szól” – zárta beszédét az elnök. „Mindannyian egy cipőben járunk, azonban baráti hangnemben kell folytatnunk a nemzeti párbeszédet, annak érdekében, hogy túljussunk a krízisen és visszaállíthassuk a stabilitást, gazdaságunk és polgáraink érdekében. Ha ez nem történik meg, éppen az az ifjúság válik áldozattá, akik a változást követelik.”

Amikor Mubarak bejelentette, hogy lemondás helyett hatalmát Omar Szulejmán alelnökre ruházza át, a Tahrír-téren az addig izgatottan ünneplő tömeg egyhangú kiabálással adott hangot nemtetszésének, sokan a cipőjüket a levegőben lóbálva kórusban skandálták: „mennie kell, mennie kell!”