Magyarország — Százas nagyságrendben érkeztek bejelentések – többek közt – egzotikus országokba utazó orvoscsoportokról a gyógyszergyártó cégek túlkapásait is vizsgáló, tavaly ősszel megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelethez (EBF), konkrét információk híján azonban legtöbbször nem lehetett a végére járni az ügynek – tudta meg a Blikk a szervezet egykori megbízott elnökétől.

Mint megírtuk, egyes gyógyszergyárak különböző értékes jutalmakkal honorálják a doktoroknak, ha az ő – sok esetben jóval drágább – termékeiket írják fel a pácienseknek. Ennek költségeit természetesen beépítik a gyógyszerárakba, végső soron tehát a betegek fizetik meg ezt is.

– Ám hiába írta meg valaki, hogy látott 100 orvost beszállni a Bangkokba tartó gépbe, ez nem ütközik törvénybe, a bizonyítás pedig nem könnyű – mesélte a Blikknek Holchacker Péter. Pedig az EBF (illetve az ellenőrző feladatokat átvevő Országos Gyógyszerészeti Intézet) sem csak vakon tapogatózott. Az adatbázisokból és vényfelírási adatokból jól nyomon követhető, hogy mely gyógyszerek eladásai ugrottak meg gyanúsan hirtelen, illetve hogy melyik orvos milyen gyógyszerből írt fel gyanúsan sokat.

– A konkrét tetten érés nehéz, hiszen nem lehet minden orvos mellé ellenőrt állítani – vélekedett a volt EBF-elnök. – A hatóságok kijátszására ugyanakkor több módszert is alkalmaznak. Például a hálás gyógyszeripari cég megrendel néhány olyan tanulmányt az orvostól, amire egyébként semmi szüksége nincsen, és máris van mire „legálisan” kifizetni háromhavonta több százezer forintot. Vagy egy közbülső cégen, vagy alapítványon keresztül intézik a kifizetéseket – hozott példákat Holchacker Péter.

Más estekben nagy értékű számítástechnikai cikkekkel, utazásokkal vagy „konferenciameghívóval” honorálják az orvosok lojalitását.

Olyan is előfordult, hogy egy cég még az orvosokat is megpróbálta félrevezetni, hogy az ő készítményeiket ajánlják: a szóban forgó termék egyáltalán nem volt akkora csodaszer, mint azt megpróbálták elhitetni. Őket már könnyebb volt fülön csípni: több millió forintos büntetést kaptak-írja a blikk.hu