Az egyik szokásos masszírozás alatt Piroska egy dudort tapintott ki Payer Öcsi bordái alatt, ám ennek a zenész semmit nem tulajdonított, hiszen nem voltak fájdalmai. Aranykezű masszőre rángatta el az orvoshoz, akkor még nem is sejtették, hogy ezzel az életét mentette meg. Payer András nem hitt a fülének, amikor orvosa közölte vele a borzalmas tényt: leukémiás, és alig két hete van hátra, számol be a Blikk.

„A lépem majdnem felrobbant, és olyan rossz volt a laboreredményem, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek, azt mondták, már csak napjaim vannak hátra. Leukémiám volt, hetekig állandó lakója lettem a Honvéd Kórháznak” – mondta el a lapnak.

Öcsi aztán kénytelen volt elhinni a tényt, és alávetni magát a kezeléseknek, de a küzdelmet nem adta fel, a kemoterápia idején is gőzerővel dolgozott. Halálos betegként sem hagyta el magát, mindvégig hitt a felépülésében, s bár kihullott a haja, egy fellépését sem mondta le, sőt újakat szervezett. A harmonikakirály, a kilencvenes éveiben járó Tabányi Mihály a rossz bőrben lévő, nála jóval fiatalabb zenésztársát így vigasztalta: „Öcsikém, ne törődj semmivel, olyan emlékműsort csinálok neked, meglátod, nagy siker lesz!”

„Az emlékműsor szerencsére elmaradt, mert eldöntöttem, hogy megnyerem életem legnagyobb csatáját” – magyarázta Payer András. „Idős vagyok, de makkegészséges, mára minden leletem negatív. A legfontosabb, hogy bízzál magadban és szeretteidben. A két lányom, Lilike és Cilike és a feleségem, Andi nélkül nekem is jóval nehezebb lett volna túlélnem a betegséget. Az idén hármas jubileumom lesz, betöltöm a hetvenet, ötven éve szerzek zenét, és negyvenöt éve vagyok az előadó-művészi pályán. Nagy ünnepet rendezek! Beteg voltam, de ma már csak a „festményeknek vagyok a betege”… A show megy tovább, folyamatosan koncertezem! „.

atv.hu / Blikk