Skip to content

HVG. Fideszes viszály Miskolcon

Uniós szabálytalansági eljárás indult Miskolc villamospálya-felújítása kapcsán , az eset politikai hátteréről ír az e heti HVG.

Elmaradt Petykó Zoltánnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjének múlt csütörtöki miskolci látogatása – az uniós forrásokból kiemelten támogatott Zöld Nyíl villamospálya-felújítás munkálatait járta volna be. Helyette levél érkezett az ügynökségtől a városházára, benne a figyelmeztetéssel: ha Miskolc vezetése változtatni kíván a terveken, akkor más forrásokat kell keresnie.

Kriza Ákos (Fidesz) polgármester és csapata már a kampányidőszak óta hangoztatja, hogy a Diósgyőr–Felső-Majláth irányú vonalhosszabbítás alvóvárost érintene, kívánatosabb lenne egy új szakasz az egyetemváros felé a Tiszai pályaudvartól. Ezzel a miskolciak közül sokan egyetértenek, de ettől még tény, hogy a megkötött szerződés nem változtatgatható. Ráadásul nem ez az egyetlen gond a Zöld Nyíllal: a HVG értesülései szerint a közreműködő állami cég, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. úgynevezett szabálytalansági vizsgálatot indított a 37 milliárd forintos beruházás kapcsán, márpedig ez veszélyezteti az uniós támogatást, elmarasztalás esetén akár a már kifizetett pénzek is visszajárhatnak.

A cikk a HVG Társadalom rovatában olvasható.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük