A Gyerekszáj programot teljes egészében az Amerikai Ház Alapítvány finanszírozza, amely közvetlenül, a térségben működő sütödékkel, tejipari vállalattal szerződött, ezzel is támogatva a helyi munkaerőpiacot. A programot – amely több települést érint, így Encs, Abaújdevecser, Forró, Csobád, Halmaj, Ináncs, Hernádszentandrás, Méra, Szalaszend, illetve Novajidrány lakosait – a Vöröskereszt megyei szervezetének encsi irodájából irányítják, a segélyezettek listája az önkormányzatok bevonásával készült el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei „Gyerekszáj program” a Jászságban tavaly áprilisban indított minta alapján épül fel. Richard Field, az Amerikai Ház Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: azért bővítették ki a Gyerekszáj programot Borsod-Abaúj-Zemplénre, mert az árvízkor tett látogatása során a kis falvakban tapasztalt szegénység mélyen megdöbbentette.

Polacsek Gyöngyi, a Vöröskereszt szakmai vezetőjének tájékoztatása szerint Magyarország hét régiójából három az Európai Unió legszegényebb térségei közé tartozik.