Ismeretlen tettesek megmérgezték egy éjszakai klub vizét. Egyelőre nem lehet tudni,

mi volt a tettesek indítéka. A szórakozóhely a közigazgatásilag Lévához tartozó   Horhi község közelében található. Az eset valószínűleg szerdán, fényes nappal történhetett.   A klub este nyolckor nyit, és hajnali ötig üzemel, tehát csak nappal követhették el a bűncselekményt.   Božena Bruchterová a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az ismeretlenek egy földbe ásott víztartályba juttatták be az egyelőre közelebbről meg nem határozott anyagot. Az épületek mögött található 20 ezer literes tartályban mintegy 15 ezer liternyi víz volt. A fedőlapot könnyűszerrel eltávolították és az aknán keresztül juttatták be a tartályba a szennyezőanyagot. Rongálás miatt indult eljárás, csak a minta vegyi elemzése után derül ki, veszélyben voltak-e a klubban tartózkodók, mi történt volna, ha fogyasztanak a vízből, vagy más módon érintkeznek vele. Egy, a klubban dolgozó nő lapunknak elmondta, a vizet nem fogyasztják, csak mosdásra, zuhanyozásra használják. Amikor aznap este megengedték a csapot, bűzt éreztek, záptojásszagú volt a víz és furcsa, opálos, fehéres-sárgásszínű. Kiderült, a teljes rendszerbe bekerült valamilyen vegyi anyag.

A szag alapján úgy gondolják, kénsavat önthettek a tartályba. Kisebb rongálások már történtek korábban is, az éjszakai szórakozóhely reklámtábláját is összetörték egyszer, de ilyen súlyos támadásra eddig nem volt példa. A klubnak fél éve új tulajdonosa van, akár ezzel is összefügghet a bűncselekmény. Elképzelhető az is, hogy a konkurencia próbálta meg tönkretenni a vállalkozást. A szórakozóhely nem zárt be. A szennyezett vizet kiengedték és kiöblítették a tartályt. Az ügyben a Regionális Közegészségügyi Hivatal is vizsgálatot indított.

ujszo.com