Gyurcsány Ferenc négy dolgot tartott érdemesnek megjegyezni a miniszterelnök szerdai  , strasbourgi szereplésével kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc szerint elnökséget adó ország miniszterelnökét még soha nem fogadta ilyen szenvedélyes elutasítás az Európai Parlamentben. „Orbán akkora politikai pofont

kapott, hogy a fal adta a másikat. Ugyan gondolhatjuk, hogy Orbán megérdemelte, amit kapott, de jó, ha tudjuk: az Orbánról kialakult negatív kép rávetül az egész országra, így ránk, magyar polgárokra is” – írja első pontként blogjában a volt miniszterelnök.

Másodikként Gyurcsány azt írja, hogy „a miniszterelnök politikai paranoiában szenved. Mindenhol összeesküvést és ellenséget lát. Ellenség a Nemzetközi Valutaalap, a nemzetközi vállaltok egész sora, a külföldi sajtó, a Die Welt, a Times, a Le Figaro, ellenséges összeesküvés részesei a külföldi politikusok, a szocdemek, a liberálisok, a zöldek, az őt nem eléggé védő néppártiak, és hogy el ne felejtsük: itthon is mindenki ellenség, aki nem ért vele egyet.”

Gyurcsány Ferenc szerint – áll a harmadik pontban – a miniszterelnök gyáva is, mert amikor őt és kormányát kritizálják, „akkor mint ijedt kisgyerek berohan a haza védsáncai mögé, és onnan kiabál kifelé: ne bántsátok Magyarországot! Be akar vonni bennünket is az Ő harcába, nyilván úgy érzi, egyedül kevés hozzá. Gyenge politikus így próbál meg nemzeti szolidaritást szervezni maga köré. De ebből nem szolidaritás lesz, hanem lesajnálás”. Ezért Gyurcsány szerint „Szegény Orbán”-ként gondolnak most az emberek a miniszterelnökre.

Megszeppent kisgyerek árulkodik így édesanyjának, amikor az rajta kapja, hogy a spenótot ahelyett, hogy megette volna, a fikuszra öntötte – írja az ex-miniszterelnök annak kapcsán, hogy egy orbáni mondatot is idéz: „De hiszen az előző kormány volt diktatórikus, és még hazudott is”

„Gratulálunk Viktor – igazi férfi vagy. Imádni fogják ezt Brüsszelben. De hadd segítsek egy kicsit. Minden erőlködésetek ellenére, 2006 borzasztó konfliktusait demokratikus keretek között zajló éles politikai harcnak látta Európa. Olyannak, amilyet már láttak Berlinben, Párizsban vagy Rómában. (…) Amit meg Ti csináltok, az kívül esik az európai demokratikus értékeken. Na, ez a különbség” – olvasható Gyurcsány összehasonlítása blogjában.

atv.hu