A harmadik utas a benzinkutas

Két külföldi személlyel szemben ittas vezetés, illetve az útiokmányokkal kapcsolatos rendelkezések megszegése miatt indított eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság.
Január 18-án, hajnalban, nem sokkal 3 óra után érkezett bejelentés egy sátoraljaújhelyi benzinkútról a rendőrkapitányság ügyeletére.
A kútkezelő elmondta, hogy egy külföldi rendszámú gépkocsival két férfi érkezett oda és a gépkocsi vezetőjén egyértelműen látszik, hogy ittas.
A járőrök haladéktalanul a helyszínre siettek, ahol igazoltatták az autó sofőrjét. A férfi papírjai rendben voltak, de az alkoholszonda egyértelműen alkoholos befolyásoltságot jelzett. A 26 éves fiatalember először tagadta, hogy ő vezetett, de a benzinkút kamerafelvétele ezt egyértelműen bebizonyította. Ezután már elismerte a vezetés tényét és azt is, hogy alkoholt fogyasztott.
A járőrök természetesen igazoltatták az autó 24 éves utasát is, aki azonban semmilyen hivatalos okmánnyal nem rendelkezett.
A két külföldi férfit a rendőrök a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrkapitányság mindkettőjük szabálysértési ügyét gyorsított eljárás keretében tervezi befejezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű