Szombat éjjel három huszonéves lány életét vesztette a budapesti West Balkán szórakozóhelyen. Az első hírekben még késelésről volt szó, és állítólagos szemtanúk is erről írtak közösségi szájtokon, a rendőrség szerint viszont a helyszínen pánik tört ki, ekkor halt meg a három lány.

Három fiatal, meg nem erősített hírek szerint huszonéves lány vesztette életét szombat éjjel

a fővárosi Nyugati tér egyik szórakozóhelyén, a West Balkánban. Az MTI szemtanúkra hivatkozva korábban azt közölte: tömegverekedés tört ki, majd megkéseltek több lányt, a pánikban pedig többeket eltapostak, sok a sérült. Közösségi portálokon állítólagos szemtanúk szintén verekedésről és késelésről írtak.

A rendőrség éjjel tartott sajtótájékoztatóján azután bejelentették: nem történt késelés, hanem a szórakozóhelyre valószínűleg jóval több embert engedtek be, mint amennyi a hely kapacitása (vizsgálják, hogy a helyiségben valóban többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e). Éjjel 11 körül pánikhangulat alakult ki, a rendőrség szerint a tömeg „eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről”, a három lány ekkor halt meg.

További sérültekről egyelőre a rendőrségnek nincs tudomása. A mentősök szintén azt közölték vasárnap hajnalban: nem tudnak arról, hogy a három halálos áldozaton kívül mások is megsérültek volna.

A West Balkán tulajdonosa megkeresésünkre egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A szombat esti rendezvényt amúgy nem ők, hanem egy külsős cég szervezte.

A helyszínen korábban arról beszéltek, hogy a tragédia 11 és fél 12 között történt, és a második szinten még legalább egy órán át tartott a buli, és csak fél egykor kezdték teljesen kiüríteni a helyet.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint két sérült lányt a helyszínen levő fiatalok a fejük felett, kézről kézre átadva próbáltak meg a helyiségből kijuttatni.

A Twitteren egy szemtanú azt írja, hogy „az iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön” és úgy dőltek el, mint a dominó, alatta öten feküdtek. „Azt hittem, meghalok” – írta a lány. Azt írják a résztvevők a Facebookon hogy a beléptetésnél motozás volt, és sokuk panaszkodik a zsúfoltságra. Ennek kapcsán több hozzászóló megemlítette a németországi Love Parade-en történt esetet, ahol a zsúfoltság, a tömeghisztéria és a túlságosan zárt helyszín kombinációja okozott tragédiát. A YouTube-ra is azonnal felkerültek videók az utcán ácsorgó tömegről.

A környéket a rendőrség lezárta, a téren éjjel még sokáig több száz fiatal várakozott. Sokan egy ideig a szórakozóhelyen rekedtek, de éjfél után sokakat kitereltek az utcára. Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a helyszínelés, de a várakozók csak a bűnügyi szemle után kaphatják meg benn hagyott értékeiket. Aki ezt nem tudja megvárni, azok vasárnap egy külön megadott telefonszámon érdeklődhetnek holmijaik felől.

A Nyugati pályaudvar várótermében éjszaka több százan várakoztak, sokuk egy szál pólóban menekült ki a diszkóból. Többük elmondása szerint azért nem tudtak hazamenni, mert irataik és lakáskulcsaik, kabátjukban és táskájukban a szórakozóhelyen maradtak-írja az index.hu