A nem mindennapi vállalkozás egy dél-koreai rendező nevéhez fűződik, aki a teljes film minden egyes jelenetét okostelefonok beépített kameráival vette fel.

Nem lehet azt mondani, hogy Park Chan-Wook rendező kapkodott, ám ennek ellenére sikerült a Night Fishing nevű alkotást mindössze tíz nap alatt leforgatnia. A félórás mű egy halász és egy sámánnő kapcsolatáról szól. A film elkészítésében összesen 80 ember vett részt, a gyártási költségek 150 millió wont, vagyis mintegy 133 000 amerikai dollárt tettek ki. Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a Night Fishinget hamarosan tíz dél-koreai mozi tűzi a műsorára és négy napon keresztül lesz látható.

Park Chan-Wook elmondta, hogy a projekt célja elsősorban az volt, hogy megvalósíthassa az új technológiákkal kapcsolatos elképzeléseit és bemutathassa a bennük rejlő lehetőségeket és funkciókat. A jelenetek felvételéhez két iPhone készüléket használtak, de emellett a végső változatba olyan jelenetek is bekerültek, amiket a stáb tagjai a saját okostelefonjaikkal rögzítettek. Ezt a rendező azzal indokolta, hogy a forgatás közben kiderült, hogy néhány munkatársának váratlan és érdekes látásmódja van.

A dél-koreai filmes szakember hozzátette, hogy nem azzal akarta felhívni a figyelmet a projektre, hogy okostelefonokkal készítik el az alkotást. Ugyan az adott pillanatban úgy tűnhet, hogy érdeklődést lehet kiváltani ezzel a filmkészítési módszerrel, de idővel a film története és a színészek fognak ismét az előtérbe kerülni. Park Chan-Wook nevéhez egyébként olyan alkotások fűződnek, mint az Oldboy, a Thirst és a Lady Vengeance. Ezt a három művet a Cannes-is filmfesztiválon is bemutatták.