Hát akkor lassan ereszkedjünk bele a történetbe! Nem volt alaptalan a reménykedés a 2010-es választások előtt, hogy a helyi érdekeltségű pofátlanság nem ismer majd határokat, azután pedig K. S. és csapata azt kapja majd jutalmul, amit ők szántak büntetésül másoknak: „a költséghatékony és felelős önkormányzati vagyongazdálkodás területén végzett tevékenysége elismeréseképpen” dr. Halmai Gyula miskolci Holding vezért 2010.március 15-én egy Varga nevű, úgynevezett fejlesztési miniszter, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével  tüntette ki.

Ez volt talán az egyik utolsó csepp a pohárban.

Mindezek következtében, plusz ernyedetlen helyi közéleti érdeklődésünk okán szerkesztőségünk egyik fiatal titánja, már hetekkel ezelőtt megpróbált nyomába eredni a miskolci „költséghatékony és felelős vagyongazdálkodás” egyéb attribútumainak. Munkatársunk ezért megpróbált többször is telefonon kontaktálni R. E. Kocsonyafesztivál – ügyi főszervezővel.

Mint azt az Északhírnök már megírta, sem a fesztivál 2010-es pontos, vagy kevésbé pontos költségvetéséről, sem a bevételeiről – pedig úgymond közhasznú alapítványról van szó és, mint ilyen, önként kellene beszámolnia pénzügyeiről – sem az önkormányzati cégtámogatások nagyságrendjéről nem kaptunk felvilágosítást.

Oldandó a pillanatnyi kommunikációs döccenőt fesztiválunk egyébként hosszú éveken át olajozottan működő gépezetében, álljon itt néhány dr. H. GY., saját kezűleg szignált reklámszerződéseiből! A kedvezményezett mindenütt a mi kocsonyaünnepünk szervezőjének, a fesztivál igazgatójának, a saját cége és a  közhasznúvá nemesedett alapítvány.

Mindez csak a kettő választást – egy országgyűlésit és egy önkormányzatit – is magában foglaló 2010-es évre szorítkozva.

Szóval az Eurocom Kommunikációs Kft kommunikációs feladatokra az általunk is megénekelt nettó 3 millió hatszázezer forintot kapta, míg a Több, mint legenda Közhasznú Alapítvány 14 millió 440000 nettó forintot. A fesztivál egyéb költségeire – például a „helyezések díjazására” – felmarkoltak még 1 millió 725000 magyar forintot. Ez mindösszesen 19 millió 765000 forint.

A városi cégek, intézmények, iskolák közreműködése, az itt dolgozók munkája, az egyéb „önkéntes”, de mindenképpen forintosítható erőfeszítések garmadája mindebben nem szerepel. A valószínűsíthető más önkormányzati támogatás sem.

Küzdelem az emlékezetkiesés ellen: a témára vissza-vissza térünk majd.