Január 3-án a délelőtti órákban egy hivatásos vadász arról tett bejelentést a szendrői rendőrőrsön, hogy a területen feltehetően orvvadászat történt. A bejelentő ezt követően egy vadőrrel, illetve a rendőrőrs járőreivel terepszemlére indult, melynek során egy fatörzsön fennakadt, rendszám nélküli fekete terepjáróra bukkantak az erdei úton.

Mint kiderült, a terepjárót a vadász nem sokkal korábban már látta az erdőben, az autó azonban megfordult és elhajtott, mikor a sofőr meglátta őt. A járművet hátrahagyó két személyt a rendőröknek mintegy fél kilométerre a helyszíntől megtalálták, majd igazoltatásukat követően, bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.

A környéken megtalálták az egyik gyanúsított pincéjét, ahol vérgyanús szennyeződéseket, illetve vadászathoz használatos tárgyakat: vadásztőrt, távcsövet, nyílvessző végeket, fénypatronokat foglaltak le a rendőrök. A pince melletti kökénybokorban számszeríjat, illetve három nyílvesszőt is találtak. Az elejtett állatok – két őzsuta és egy őzbak – feldolgozásra váró tetemeire egy vikendházban bukkantak rá.
.