Ice-T nem Kossuth, az NMHH nem naprakész   http://comment.blog.hu

Az év első napjának délutánja meghozta az újév első viccesen arrogáns hivatali levelét az NMHH-ból, bár ne tette volna. Az ügy, ami miatt most ingyen és bérmentve kiokosítjuk a Hatóságot, az még tavaly kezdődött, amikor az NMHH egy Ice-T-nóta lejátszása miatt nekiment a Tilos rádiónak, merthát az erkölcs, meg a kiskorúak védelme, itt írtuk meg a dolgot, levelekkel, válaszokkal, ahogy kell.

A zintenet, legalábbis a magyar szeglete a dologra vérmérséklete szerint reagált, akadt, aki kiröhögte a dolgot, mások cenzúrát és Rákosi-korszakot vizionáltak, Szalai Annamáriát az újkori népművészet menten egy kiadós bukkake-parti központi szereplőjeként ábrázolta, azaz minden úgy ment, ahogy annak mennie kell ilyen esetben. Egy aprócska kivétellel: az NMHH nyílt levélben szólt be az izmozásra, amiben erőltetetten viccesen próbálnak visszavágni a neten háborgóknak, nem is idéznénk az egészet, a poszt végére beillesztjük az olvasók épülésére. Ice-T a saját Twitterjén mellesleg így reagált a hatóság böszmeségére:

Egy dolog mellett viszont nem nagyon lehet elmenni szó nélkül, mert pontosan azt az arroganciát és nemtörődömséget sugallja, amitől az új médiatörvény és az ORTT utódául megszülető, mindenható médiahatóságot látva icipicire szorul össze az ember ánusza. A válaszban az szerepel ugyanis, hogy:

Azért nem árt, ha tudjuk: saját hazájában Ice T dalát – a washingtoni Legfelső Bíróság hetvenes évekbeli, ún. Pacificia-döntése óta – csak este 10 óra után adhatják le a rádiók. Ha nem így tennék, az amerikai médiahatóság, a Federal Communications Commission olyan bírságot szabna ki rájuk, amely biztosan meghaladja a Tilos Rádió éves költségvetését .

Nu, ezzel csak az a baj, hogy idén tavaly júliusban egy amerikai fellebviteli bíróság az amerikai televíziók 2006-ban beadott keresetét elbírálva hatályon kívül helyezte azt a bizonyos Pacifica-döntést, ami a médiák szólásszabadságát korlátozta, így Ice-T minden dalát le lehet játszani akár reggel tízkor is az Egyesült Államokban. Az ítélet indoklásában többek között az is olvasható, hogy a bíróság az 1978-as határozatot elavultnak és alkotmányos szempontból homályosnak és aggályosnak tartja. Az NMHH-nál meg jobban tették volna, ha Kossuth-T megalkotása helyett inkább utánanéztek volna annak, amiről beszélnek.