William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának beavató színházi előadására készülnek a Miskolci Nemzeti Színházban.

William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának beavató
színházi előadására készülnek a Miskolci Nemzeti Színházban.A teátrum január 21-én mutatja be beavató színházi előadását. Arany János és Nádasdy Ádám fordítását felhasználva íródott a szövegkönyv, amely elsősorban a négy fiatal szerelmes történetére összpontosít. Rövidítésekkel és narrációval a shakespeare-i szöveg „pörgősebbé”, a fiatalok számára könnyen érthetővé és követhetővé vált – ismertette a darab részleteit Árvai Judit, a Miskolci Nemzeti Színház kommunikációs és marketingvezetője.

Rámutatott: a szerelem, mint téma, közel áll a kamaszokhoz, sőt, talán az egyetlen momentum, amely állandó jelleggel át- meg átszövi az életüket. A szerelem kapcsán pedig lehetőség nyílik mind Shakespeare-ről, mind az Erzsébet kori színjátszás jellegzetességeiről szólni. A szerelmesek jelenetein keresztül interaktív, játékos beszélgetéseket vezetnek az előadás alkotói, különös tekintettel a fiatal korosztály életproblémáira keresve megoldási lehetőségeket – magyarázta.

A miskolci társulat fiatal művészei több évtizedes hagyományt élesztenek újjá a beavató színházi előadás létrehozásával, hiszen a Ruszt József által meghonosított műfaj egyik legjelentősebb képviselője, Honti György éppen a miskolci évei alatt tartott ilyen jellegű foglalkozásokat – idézte fel Árvai Judit.

Fandl Ferenc színész-rendező a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színészeivel kísérli meg a beavatást: kéznyújtásnyi közelségbe hozni a színházat a középiskolás fiatalokhoz. „Élményt nyújtani a színészi jelenlét, a látvány, a zene és a tánc lenyűgöző erejével. Játszani és beszélni a szerelemről, fejet hajtva a valaha élt legnagyobb játékos, William Shakespeare előtt” – fűzte hozzá a kommunikációs és marketingvezető.