Fű alatt megérkezett a mozikba Presszó 10 év, az 1998-as Presszó folytatása – már, ha a tévésorozatot nem vesszük annak. A Hungaricom bemutatója olyannyira meglepetés volt, hogy decemberi előrejelzésünkben még mi sem tudtunk beszámolni róla. Ugyan a Filmszemlén már láthattuk az alkotást, de a széles közönségnek csak most volt lehetősége megnézni, s ezzel nem is igazán éltek, hiszen a hétvégi 4 előadásra mindössze 8-an váltottak jegyet Budapesten.

A Presszó 10 év alapfelállása a címből is kiderülhet: a film az első rész után egy évtizeddel játszódik, főszereplői is ugyanazok, mindössze Dóri szerepét vette át Kovács Patrícia Kecskés Karinától. Lássuk a hivatalos szinopszist: Egy frissen felújított kávéház, valahol a hatodik kerületben. Törzsvendégei már alig emlékeznek a tíz évvel ezelőtti drámai eseményekre, amikor három barátnő és egy sármos, ámde lelkiismeretlen férfi szerelmi csatározása egy fiatal fiú halálát okozta. A gyilkosság örökre megváltoztatta a lányok életét, barátságuknak is véget vetett, ám úgy tűnik a tanulságok levonása elmaradt. Most, tíz év után, Anna, Bori, Dóra és Gábor újra feltűnnek a presszóban, és arra készülnek, hogy rácáfolva a józan észre, megint belelépjenek abba a bizonyos folyóba.
sg.hu