Jogerőssé vált az önkormányzati választás eredménye a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Keresztétén ; soha ennyiszer nem kellett még megismételni önkormányzati választást, mint Keresztétén, a szavazópolgároknak az október 3-ára kiírt voksolás után december 14-én immár harmadszor kellett az urnákhoz járulniuk.

A választást azért kellett negyedszerre is megtartani, mert a településre a voksolás előtt nagy számban jelentkeztek be olyan választópolgárok, akik korábban nem éltek ott. Keresztétén nem sokkal az október 3-ai választás előtt a település lakóinak száma csaknem megháromszorozódott; 33-ról 96-ra emelkedett. A „betelepülők” miatt ezért a választás eredményét a helyi választási bizottság megsemmisítette, és új választást írt ki október 30-ra. Ekkor már csak 88-an szerepeltek a névjegyzékben, de ennek a választásnak az eredményét is megsemmisítette a választási bizottság, és november 26-án megismételték a voksolást. Ekkor már csak hetvenen szerepeltek a névjegyzékben, de ennek az eredményét is megsemmisítették, így december 14-én negyedik alkalommal kellett az urnákhoz járulniuk a választóknak. Ekkor már csak 67-en szerepeltek a névjegyzékben.

A december 14-i választás eredményét is megsemmisítette a helyi választási bizottság, ezt a területi bizottság is jóváhagyta. A választás eredménye azonban fellebbezés folytán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elé került, amely megállapította a voksolás eredményét, így jogerős eredménye van a keresztétei helyhatósági választásnak. A községben 45 ember esetében kezdődött meg a lakcím fiktívvé nyilvánításának eljárása októberben, ez „elvileg” 22 napig tart, ám Keresztétén azok, akiknek a lakcímét a jegyző fiktívnek nyilvánította, elfogultságot jelentettek be, ezért új eljáró hatóságot kell kijelölni az ügyben. Ez az oka annak, hogy ilyen sokáig húzódott a folyamat.

A megyei bíróság végzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 22-i állapotokhoz képest december 14-én még mindig több volt a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma, de a választójogi eljárás keretei nem alkalmasak annak kiderítésére, hogy a megismételt eljárás során történt-e a választás rendje elleni bűncselekmény. A bíróság szerint nem állapíthatók meg a bejelentkezés pontos személyi körülményei, motivációi, így az sem, hogy a bejelentkezésnek milyen hatása volt az eredményre. „A bíróság álláspontja az, hogy konkrét – a bejelentkezés választási eredményt befolyásoló – célzatosságának bizonyítéka nélkül nincs jogszabályi indoka a választás újbóli megismétlésének” – olvasható a bíróság végzésében.

Bár minden települési önkormányzati választás önállónak számít, az Országos Választási Bizottságnak közös beszámolót kell készítenie az Országgyűlésnek a választási folyamatról. Ezt azonban nem lehetett elkészíteni addig, amíg Keresztétén jogerősen le nem zárult a választási eljárás. Arra még nem volt példa, hogy az önkormányzati választás parlamenti beszámolója december végére sem készült el.