2010. december 22-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Csapó András Tanácstermében gyűltek össze megyénk önkéntes mentőszervezeteinek, egyesületeinek, civil szervezeteinek képviselői a megyei rendeltetésű mentőcsoport létrehozásával kapcsolatos első előkészítő megbeszélésre.

Lipták Attila mk. pv. ezredes, megyei igazgató rövid ismertetőjében kiemelte a mentőszervezet létrehozásának szükségességét. Megváltoztak a veszélyeztető hatások, a szélsőséges időjárás okozta helyzetek előfordulása egyre gyakoribb, megyénket 2010-ben több súlyos káresemény érte. A települések és a lakosság önvédelmi képességeit meghaladó veszélyhelyzetek indokolják egy olyan, szakmai alapokon és azonos érdekeken nyugvó, kiemelkedő szintű speciális képességekkel rendelkező szervezet megalakítását, amely a hivatásos szervek képességeinek kiegészítését, a hivatásos tűzoltóságok leterheltségének csökkentését eredményezheti. A területi polgári védelmi szervezetek alacsony hatásfokkal működnek, alkalmazásuk meglehetősen körülményes és időigényes, ezzel szemben a mentőcsoport tagszervezetei azonnali és 1-3 órás készenléttel alkalmazhatóak lennének aktuális képességeiknek megfelelően.
Az elképzelés szerint a mentőcsoport a belépés feltételeit teljesítő és az alkalmazás szabályait vállaló önálló szervezeteket és önkéntes személyeket tömöríti. A szervezet létrehozója a megyei közgyűlés: alkalmazását a közgyűlés elnöke rendeli el, vezetését, irányítását, logisztikai ellátását a megyei igazgatóság végzi.

A résztvevő szervezetek képviselői támogatták az elképzelést. A részletesen kidolgozott javaslatot az Igazgatóság január első felében egyeztetésre megküldi minden érintettnek, ezt követően az észrevételekkel, véleményekkel kiegészített végleges változatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elé terjeszti.