Miskolcon kínai boltból rabolnak el ártatlanokat

(Jáger Attilának köszönhetően BookArt-könyv született.)Megint eltelt egy év; nézzük, mit hozott 2010 internetes átverés fronton. A tavalyihoz hasonlóan ez sem egy toplista, csupán szubjektív kronológiai sorrend. Azaz – mielőtt a kommentek között szóvá tennétek – nem a legfontosabb átverések listája, csupán egy szórakoztató és tanulságos válogatás a neten terjedő  hoaxokból.
500 férfit fertözött meg HIV-vel

Internetre feltöltött videójában január közepén egy amerikai nő azt állította, több mint 500 férfit fertőzött meg a HIV vírusával. A felvételről később kiderült, hogy átverés.

Facebook-átverések

2010 a Facebook éve volt a magyar weben: a közösségi oldal már az év első felében megközelítette, majd túl is szárnyalta magyar riválisát, az iWiW-et. Bár sok új tagot meggyőztek a rémisztgető levelek, továbbra sem igaz többek között az, hogy fizetős lesz a Facebook, nem lehet megnézni, ki nézi a profilunkat, nem kell törölni rejtélyes alkalmazásokat, viszont bizonyos esetekben nem célszerű kattintani még az ismerőseinktől kapott ajánlatokra sem.

Pirosat kapott az MTI, majd korrigált

A naponta sok kis színes hírt – köztük nem egyszer hoaxokat is – közlő MTI februárban elismerte, hogy tévedett, és visszavonta a Piros lap helyett bugyit rántott elő a bíró című anyagát.

Óvodából eltűnt kislányt kerestünk

A szokásos internetes rémisztgetésnek tűnt, aztán kiderült, van valóságalapja annak a lánclevélnek, mely egy kislány eltűnéséről számolt be. A bűnügyis kolléganő megtudta: nem egy lány tűnt el, hanem kettő, de nem ismertetlen tettes vitte el őket, hanem az apjuk.

Tojással megállított autósok

Újfajta rablási technikával és az azt alkalmazó „kissebségekkel” rémisztgetett egy körlevél februárban, azonban még a módszer hatékonyságát sem sikerült bizonyítani.

Időutazó a fotón

A forgetomori.com áprilisban egy 40-es évekbeli fotóról számolt be, amelyen egy furcsa alak tűnik fel, sokak szerint egy időutazó. Orosz tévések decemberben megvizsgálták az eredeti fotót egy félreeső kanadai múzeumban.

Sárga lap megjátszott halálért

Szupermorbid sztori szaladt végig a neten május elején, eszerint egy pályán haldokló focistának szimulálásért sárgát mutatott a játékvezető. Később cáfolták az értesülést.

Terhesség 3D pornótól

Szintén májusban a Gizmodo dőlt be a brazil Hírcsárdának, és röppentette világgá a(z ál)hírt, miszerint egy amerikai nő teherbe esett egy 3D-s pornótól.

A miskolci kínaiak

miskolc4(Jáger Attila munkája)Májusban Miskolc volt a sláger a magyarok postafiókjában, feltámadt ugyanis a legenda, miszerint kínai boltból rabolnak el ártatlanokat. A rendőrség természetesen cáfolt, a sztoriból pedig Jáger Attilának köszönhetően BookArt-könyv született.

Két nap

Ezen a nyáron sem maradt el a lánclevél, amely évről évre az égitestek duplázódását ígéri. Sőt, idén alaposan felülígértek az addig szokásos holdra, és két napot jósoltak június 21-ére.

Ingyen Sziget

Egy másik nyári körlevél Sziget-jegyek megnyerésével kecsegtetett, a KOSÁR magazin azonban bemutatta, mennyibe kerülhet az ingyenesség annak, aki nem figyel.

Vissza a jövőbe

A Google keresések és a Twitter-üzenetek alapján július elején sokan boldogan konstatálták, hogy eljött a nagy nap, ahová a Doki a filmben utazni szeretett volna. A baj csak az, hogy 2010. július 5. soha nem szerepelt a filmben. Photoshop-átverés áldozatai lettek a rajongók.

A Hírcsárda az új Matula

A Hírcsárda, tudod, a vicclap – tanulták az új nevet a nyáron országszerte. A vicces kamuhíreket közlő oldal júliusban több személyt és oldalt megviccelt; áldozataik között minisztérium és lapok egyaránt megtalálhatók.

Kommunista nenyi

Júliusban felbukkant egy ötletes körlevél, amely azt állította, hogy a Fidesz egy 1952-es Szabad Nép cikkből nyúlta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szövegét. A lóláb több helyen is kilógott, s a történész meg is mutatta, hol.

Szibériai tudósok a pokolban

Nagyon-nagyon régi rémisztgetős levél bukkant fel a magyar neten októberben. Hangfelvétellel is illusztrált tartalma szerint tudósok Szibériában lefúrtak a pokolba, és valami egészen elképesztő dolgot találtak ott.

Videó az elütött lányról

Ugratásnak indult, de a végén balul sült el. Egy ijesztgetős rövidfilm története október végéről.

Celebhalálok

Idén is sokkal több sztár halt meg a neten, mint a valóságban. A Michael Jackson halála óta újult erővel támadó álhalálhírek 2010-ben is rengeteg ellenőrző munkát adtak a szkeptikus újságíróknak.

Online szavazás a születendő gyerekről

Óriási vihart kavart egy amerikai házaspár weboldala, mert állítólag az internetezők segítségével szerették volna eldönteni, hogy születendő gyermeküket elvetessék-e vagy sem. Később kiderült: csupán online átverésről volt szó – a szerző egy amerikai internetes körökben jól ismert provokátor volt.

Karácsonyi átverések

Hamis iPadek, ünnepi munkalehetőségek, gyanúsan olcsó ajánlatok – a McAfee toplistát készített az ünnepek környékén.

Kamu a szerb cápaölő története

Egy decemberben felröppent „hír” szerint egy részeg szerb turista beugrott a tengerbe, és ezzel hősiesen megölte a hetek óta rettegett egyiptomi cápát. A tudósítás azonban egy szatirikus híreket közlő szerb oldalról érkezett.

Na mit hagytam ki? Írjátok csak meg!

2010 internetes átveréseinek listája
marinov

Megint eltelt egy év; nézzük, mit hozott 2010 internetes átverés fronton. A tavalyihoz hasonlóan ez sem egy toplista, csupán szubjektív kronológiai sorrend. Azaz – mielőtt a kommentek között szóvá tennétek – nem a legfontosabb átverések listája, csupán egy szórakoztató és tanulságos válogatás a neten terjedő hoaxokból.

www.urbanlegends.hu/