Mit nézzünk az étkezések közt? /comment.blog.hu

December 25-e nem csak a karácsony, de az ősi magyar népszokások szerint az újramikrózott halászlé és az újramikrózott családi vígjátékok

ünnepe, amikor is a legények a fotelben bebejglizve bámulják a már jól ismert, megfáradt poénokat, és néha azt kurjongatják, hogy mikor eszünk már.

Ha már felébredtünk, és van erőnk kinyúlni egészen a távvezérlőig, akkor már délelőtt is ápolhatjuk ezt a hagyományt, hiszen 10:25-kor kezdődik a Duna Televízión az Asterix és a Vikingek című rajzfilm, ami családbarát, vagyis a fölnőttek sem kívánják a Rambo 3a-t már az első jelenetek alatt.

Ha van HBO-nk, akkor dél után tíz perccel adják ott a Benjamin Button különös élete című romantikus, sőt emelkedett hangulatú filmet Brad Pitt főszereplésével, ami tökéletes választás, ha szeretnénk érzelmes állapotba kerülni a családi ebédre. Mert nincs is szebb, mint könnyekkel halászlével kínálni a rég nem látott rokonokat.

Ebéd utánra az Igazából szerelem ismétlését ajánlanánk, fél négykor a Viasat3-on, ráadásul ezt a vígjátékot éppen 24-én este adta le a csatorna utoljára, vagyis ha még egyszer megnézhetjük, megérthetjük, hogy mit is érezhet az, aki az alapcsomagra előfizetve kénytelen évente négyszer-ötször megnézni a teljes Terence Hill és Bud Spencer életművet. Hogy milyen is az, amikor a színésszel együtt suttogjuk a poénokat.

Ha ez mégsem a szerelmes brit miniszterelnök esetlen vicceire akarunk emészteni, akkor 15:50-től jó választás lehet a híd a Kwai folyón a Filmmúzeumon.

Ugyancsak a Viasat3-on, de már 19:25-kor adják az Amerikába jöttem című Eddie Murphy-vígjátékot, amiből még az is fejből tud idézni, aki nem is tudja, hogy ki az az Eddie Murphy.

Ha estére megszáll minket a karácsonyi hangulat, akkor nyolctól a Duna II-n a Karácsony története című finn filmdrámát válasszuk: megható mese a Télapóról, illetve a mogorva asztalosról, akiről a plázákban dolgozó piros ruhás, fehér szakállú eladókat mintázták.

Esetleg jó választás lehet még Az esküvő az m2-n 20:27-től (igen, pont ekkor kezdik) Halle Berryvel a feketék egyenjogúságáról és a szerelemről.

Kicsivel később, kilenckor kezdődik a Harry és Sam a Filmmúzeumon Billy Crystallal és Meg Ryannel, még abból az időből, amikor Meg Ryan még Hollywood Sandra Bullockja volt. Esetleg elnézhetünk az AXN-re is, ahol leadják a Nicsak, ki beszélt, majd rögtön utána a második részt is. Ha viszont már elegünk van a bejgliből, meg a cukorral ragacsossá főzött érzelmekből, akkor nézzük meg inkább a Szigorúan piszkos ügyek amerikai mutációját, a Téglát a Coolon. Scorsese, DiCaprio, Jack Nicholson, és persze Matt Damon.

A nap filmje amúgy 22.15-től a Janis és John című spanyol-francia vígjáték a Dunán, betépett John Lennon-rajongóval és egy rakás félreértéssel, meg bénázással. Vagy ha mégsem, akkor a Szörnyecskék 22:30-tól az MGM-en.

Késő estére pedig szódabikarbónát és a Hamlet, vagy amit akartok című Kenneth Branagh-filmet ajánlanánk. Negyed kettőtől a Cinemaxon.