A miniszterelnök csütörtökön átadta a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalok vezetőinek megbízólevelét. Orbán Viktor ünnepi beszédében precíz, pontos és barátságos államigazgatás kialakítását kérte  az új vezetőktől.

A fővárosi kormányhivatal élére Pesti Imrét nevezte ki a kormányfő. Bács-Kiskun megyébe Kerényi Jánost, Baranya megyébe Hargitai János, Békés megyébe Erdős Norbertet, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe Demeter Ervint, Csongrád megyébe pedig B. Nagy Lászlót nevezte ki a miniszterelnök.

A kormányhivatalokat Fejér megyében Dorkota Lajos, Győr-Moson-Sopron megyében Széles Sándor, Hajdú-Bihar megyében Rácz Róbert, Heves megyében Horváth László, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében Lengyel Györgyi vezeti majd a jövőben. Orbán Viktor a Komáromi-Esztergom megyei kormányhivatal élére Czunyiné Bertalan Juditot, a nógrádi hivatal vezetésére Szabó Sándort, a Pest megyei testület irányítására pedig Tarnai Richárdot nevezte ki. Somogy megyében Juhász Tibor, Szabolcs-Szatmár-Beregben Vinnai Győző, Tolnában Tóth Ferenc, Vasban Harangozó Bertalan, Veszprémben Kovács Zoltán, Zalában Rigó Csaba Balázs vezeti a kormányhivatalokat.