Sífutás a belvárosban

A sífutó Világkupa sorozat legnépszerűbb futamait nagyvárosok központjában rendezik. Jövőre már Milánó és Moszkva is csatlakozna a rendezőkhöz.

Az utóbbi időszakban egyre népszerűbbé váltak a (bel)városi sífutó versenyek. A Világkupa sorozatnak is évek óta stabil résztvevője a drammeni, a düsseldorfi vagy például a stockholmi sprint verseny. A nézők számára is könnyebben elérhető versenyek sorozata a jövőben is folytatódhat, amennyiben a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elképzelései a versenynaptárba is bekerülnek majd. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy a 2011/12-es szezonban két újabb nagyváros, Milánó és Moszkva is csatlakozna a sorozathoz, ahol városi sprint versenyek kerülnének lebonyolításra.

Milánó nem lenne ismeretlen a mezőnynek, hiszen 1997-ben, tizenhárom évvel ezelőtt éppen az észak-olasz város volt az első a sorban, amely rangos városi versenynek adott otthont. Az 1997-98-as versenyeket azonban még egy csarnokban rendezték, most viszont a tervek szerint szabadtéren, Milánó egyik nagyobb kiterjedésű, de központi fekvésű parkjában rendeznék meg a futamokat. A mostani állapot szerint Milánó a Tour de Ski után egy héttel, 2011. január 14-15-én lehetne rendező.

A moszkvai szervezők ezt követően kerülhetnek majd képbe, az előzetes naptár szerint ugyanis ugyanebben az évben (február 2-án) az orosz főváros is házigazda lehet, első alkalommal a sífutó Világkupa történetében. A február eleji rendezés oka az, hogy ennek a hétnek a végén éppen Rybinsk lesz a házigazdája a Világkupának, így az átszállások miatt Moszkva amúgy „útba esne” a mezőnynek. A moszkvai sprintverseny pontos helyszínéről egyelőre nincs végleges döntés, de Jürg Capol a FIS versenyigazgatója elmondta, hogy több más opció mellett arról is tárgyalnak az oroszokkal, hogy a Vörös tér lehetne az ideális helyszín. Amennyiben ez megvalósul, akkor várhatóan nem csak a képernyők előtt lesznek sokan, hanem a helyszínen is rengetegen figyelik majd a sífutó versenyek eseményeit.