Egy 31 éves baloldali aktivista és egy 27 éves rajongó az a két svéd nő, akik nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolják a titkos dokumentumokat kiszivárogtató internetes oldal, a WikiLeaks alapítóját.

A londoni bíróság által csütörtökön óvadék ellenében szabadlábra helyezett Julian Assange elleni nyomozati anyag részleteiről több brit és amerikai sajtóorgánum is beszámolt. A 39 éves férfi rágalomhadjáratnak tartja gyanúsítását, amely mögött szerinte egy politikai játszma áll.

A svéd rendőrség nyomozati anyagát elsőként ugyanaz a brit lap, a Guradian szivárogtatta ki, amely az utóbbi hetekben a WikiLeaksáltal megszerzett titkos amerikai diplomáciai iratok többségét is elsőként publikálta. A 68 oldalas irat szerint a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos vádak a nyárra nyúlnak vissza. Julian Assange augusztus 11-én érkezett a svéd fővárosba, hogy a svéd szociáldemokrata párt keresztény platfromjának vendégeként „A háború első áldozata, az igazság” címmel előadást tartson.

A csoport képviseletében egy 31 éves – a brit bíróság által csak – „A kisasszonynak” nevezett hölgy tartotta vele a kapcsolatot. Assange az ő egyszobás stockholmi lakásában lakott, és a Guardian által megszerzett nyomozati anyag szerint többször is szexuális kapcsolatot létesített a nővel. Egyszer „A kisasszony” akarata ellenére azután is folytatta az aktust, hogy a használt óvszer elszakadt. Egyszer pedig a nő tiltakozása ellenére is közeledett hozzá. Assange a történtek után is még napokig „A kisasszony” lakásában lakott.

„W kisasszony” régóta csodálta Assange munkásságát

A másik álltólagos áldozat „W kisasszony” régóta csodálta Assange munkásságát, akit „érdekesnek, bátornak és csodálatraméltónak” tartott. Stockholmi előadása idején az első sorban ült. Rózsaszín pulóverében fel is keltette a WikiLeaks alapító figyelmét, akivel az este folyamán beültek egy moziba is. Két nappal később elutaztak „W kisasszony” lakásába, 50 kilométerre a svéd fővárostól. A Guardian cikke szerint itt szexuális kapcsolatot létesítettek, majd a nő elaludt. Arra ébredt, hogy a férfi óvszer nélkül újra közösül vele. „W kisasszony” ezután visszavitte Assange-t a pályaudvarra.

Néhány nappal később, „W kisasszony” felhívta telefonon „A kisasszonyt”, hogy a WikiLeaks alapító után érdeklődjön, mert az ígérete ellenére nem hívta őt fel. A két nő számára akkori beszélgetésükből derült ki, hogy hasonlókat éltek át a férfival. Ezután – már közösen – szerették volna elérni, hogy Assange elvégeztessen magán egy tesztet a szexuális úton terjedő betegségekről. Ám a férfi erre nem volt hajlandó, ezért augusztus 20-án a rendőrséghez fordultak.

A WikiLeaks alapítóját szexuális zaklatással és nemi erőszakkal gyanúsítják, de vádat nem emeltek ellene. Assange és ügyvédje szerint nincs bizonyíték a történtekre. A több ezer oldalnyi titkos amerikai dokumentumot kiszivárogtató internetes oldal alapítója úgy véli, hogy mindez a része az ellene indult bosszúhadjáratnak és lejárató kampánynak, amelynek célja, hogy többet ne szivárogtasson ki adatokat. A svéd ügyészség tagadja, hogy politikai nyomásra cselekedtek volna.