Nevetségesek azok a büntetési tételek, amelyek esetlegesen a hipermarketeket sújtják, ha fertőzött , vagy nem megfelelő minőségű árut forgalmaznak – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján. A képviselő szerint jó példa erre az egyik legnagyobb hipermarketlánc, amely a napokban kapott egy pár százezres büntetést, mert több száz kilónyi – az áruházlánc szerint csak néhány kiló – bélsárral fertőzött csirkehúst hozott forgalomba.

A büntetési tételek még nevetségesebbnek tűnnek azzal összehasonlítva, hogy egyetlen nagyáruház óránként 3 és 9 millió forint közötti bevételt ér el – fűzte hozzá. A Jobbik élelmiszer-kommandója egyébként azt tapasztalta ellenőrzései során, hogy az említett áruházaknál nem 80-20 százalékos a magyar és a külföldi áruk aránya.
A párt ezért javasolta, hogy a vasárnap legyen szabadnap, illetve csak azok a boltok tarthassanak nyitva a hét utolsó napján, amelyek 172 négyzetméternél kisebbek és csak két alkalmazottjuk van. Ezzel korlátoznák a multik terjeszkedését, illetve segítenék kisforgalmazókat.