Bár sokak számára még hihetetlennek tűnhet ennek lehetősége, az Egyesült Államokban közzétett negyedéves jelentések és egyéb beszámolók arra figyelmeztetnek , hogy a nagyobb szolgáltatók komoly vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni, ezt pedig ezúttal a drágább digitális csomagokkal sem tudták ellensúlyozni. Mindeközben folyamatosan törnek előre az internetes szolgáltatások, a kábeltévét otthagyók jó része pedig nem más csomagra vált, hanem inkább az előfizetés teljes lemondásával spórol.

A tengerentúlon szép sorban közzétették a nagyobb kábelszolgáltatók harmadik negyedéves jelentésüket, ebből pedig több érdekes adatot is kibányászhatunk. Rögtön látható, hogy az előfizetők száma szinte minden cég esetében csökkent, ez pedig különösen a nagyokat érintette kényelmetlenül, miközben alig mérhető módon tudták növelni a telefonszolgáltatást (VoIP) igénybe vevők számát, és a digitális csomagokra váltók aránya is alacsonyabb volt a szokásosnál. A visszaesést tehát ezúttal nem sikerült ellensúlyozni, vagyis a trend erősödik – kérdés, hogy megállítható-e a folyamat.