Emberölés kísérlete és kábítószerrel való visszaélés miatt folyik eljárás egy miskolci drogterjesztő ellen, akit még októberben fogtak el a rendőrök.

A Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Dobi Tamás közölte: egy miskolci férfi az általa használt borházban indiai kendert termesztett. A présház fémből készült bejárati ajtajába az elkövető áramot vezetett, amit egy távirányítóval vezérelt. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi elmondása szerint az áramot a lopások megelőzése miatt vezette a fémajtóba. A szakértői vélemény alapján a „szerkezet” emberi élet kioltására alkalmas lehetett volna, ezért a férfival szemben emberölés kísérletével egészül ki az eljárás, amelyet a megyei főkapitányság folytat le.

Dobi Tamás kitért arra, hogy szeptember végén házkutatást tartottak a miskolci rendőrkapitányság felderítő osztályának munkatársai a miskolci gyanúsított lakásán, majd az általa használt borházban. A lakásban kábítószergyanús növényi származékokat (marihuána), azokkal szennyezett mérleget, valamint kábítószer tárolásához használatos eszközt és termesztésről szóló folyóiratot foglaltak le a nyomozók.

Az elkövető által használt borházra is kiterjesztett házkutatás során 35, különböző fejlettségű kannabiszt, közismertebb nevén indiai kender növényt és azok termesztéséhez szükséges berendezéseket találtak a rendőrök. A már büntetett előéletű, 32 éves miskolci férfival szemben a miskolci rendőrkapitányság kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.