boon.hu Váltás a holdingnál: az új vezetők névsora

 Az önkormányzat hetilapja is megerősítette értesüléseinket az új igazgatók személyéről.

Mint ismert: a Miskolc Holding Zrt.-hez tartozó cégek régi vezetőinek leváltását a múlt héten jelentették be sajtótájékoztatón, de az új igazgatók nevét még nem kívánta a városvezetés nyilvánosságra hozni. A tervek szerint pénteken sajtótájékoztatón mutatják be őket. A múlt hét csütörtökön portálunkon közöltük értesüléseinket: a holding elnök-igazgatója januártól dr. Szabó Tamás lesz. A Mihő Kft. élére Vécsi György került, míg a Mivíz Kft. új igazgatója Vojtilla László lett. A MIK Zrt. élén dr. Nagy Szabolcs az új ügyvezető igazgató, de január 15-től Szélyes Domokos közgazdász veszi át a helyét. A város közlekedési cége, az MVK Zrt. élére dr. Borsos Attila lép. A szemétszállításért felelős AVE Miskolc Kft. csak félig városi cég: új igazgatója (az önkormányzat részéről) Molnár Attila lett. Információink szerint Czinkné Sztán Anikó lesz a Miskolci Turisztikai Kft. vezetője, és úgy tudjuk, a Szocioprodukt Kft. élére Miskolc hajdani alpolgármestere, Halász Rózsa kerül.

Az önkormányzat tulajdonában lévő MiNap című hetilap is közölte szombati számában a holdingos tagvállalatok vezetőinek nevét. A lapunkban megjelent információkat annyiban egészítették ki, hogy a Miskolci Városgazda Kft. és a Régió Park Miskolc Kft. igazgatója Perecsenyi Attila lesz-írja a boon.hu