Mielőtt miskolci ex polgármesterünket elnyelte volna Felsőzsolcán az alkonyat , Hazugság és kapkodás – ez az új városvezetés címmel, sajtótájékoztatót tartott december másodikán.

Tehát nem védekezett.

Visszatámadott. Szerinte Krizáék néhány nappal ezelőtti vélekedésével ellentétben a Miskolc Holdingnál nem 700 milliós hiány, hanem 534 milliós plusz van a vállalati mérleg szerint. A Miviz Kft számláján

  szintén szeptember végén pedig megtalálható volt 800 millió forint. Tagvállalati vezetőink pedig nem elbocsátást, hanem az eddigi gyakorlat szerint inkább további megbecsülést, kitüntetést érdemeltek volna.

Most megvárjuk, amíg az olvasók agyán lefut az első rémület.

A hajdani költő és egykori polgármester biztos arra a cégvezetőre gondolt, akinek százezrekért és milliókért az egykori alpolgármester közeli hozzátartozójának cége osztogatta minden aprólékos küzdelem nélkül, a legdifferenciáltabb kommunikációs tanácsokat. Vagy arra a cégre, ahol a szocialista választmányi elnök kapott stratégiai tanácsokat saját cégétől akkor, amikor éppen ő volt a stratégiai tanácsadó. Vagy a közpénzen 31 millióra biztosított cégvezetőre, vagy a 18 millió forintért bútort vásárló cégvezetőre gondolt, vagy… de hagyjuk is. Hozzá kell szoknunk: a politikai kísértetek mondatai jönnek-mennek.

Ami pedig a 700 milliós hiányt, vagy az 534 milliós pluszt illeti: az Északhírnök információi szerint még decemberben, azaz néhány napon belül készül el a pontos leltár. (Azzal a nevetséges vélekedéssel, hogy egy cég számláján egy konkrét napon éppen mennyi pénz, esetleg hány száz millió forint található nem is kell foglalkozni. Hiszen lehet, másnap sokkal többet kell(-ene) valakinek kifizetni.)

A 22,5 millió értékű, svájci frankban történt kötvénykibocsátásról a nagy miskolci városvezetési siker sztori legfőbb felelőse azt merészelte mondani, hogy 2013-as kezdettel leginkább három forrásból kezdődhet meg a törlesztés: az önkormányzati építésű lakások értékesítéséből, a Főutca Pláza Projekt többletbevételeiből és a jelenleg szinte üresen álló Mechatronikai Ipari Parkba remélhetően hamarosan beáramló komoly befektetők révén.

Aha.

Nem is tudom kiszámolni, hogy hány száz önkormányzati építésű lakást kellene frappáns módon mihamarabb létrehozni, azután pedig értékesíteni ebben a Miskolc nevű ingatlanforgalmazási kánaánban: ahol egyébként alig lehet kordában tartani például a fizetőképes, mindenáron itt lakáshoz jutni akarók sisere hadát.

Nemrég hallottam: a néhány évvel ezelőtt nyolc millió forintért megvásárolt főutcai bérleti jogosultságot most, a Főutcai Pláza Projekt zenitjén egy, azaz egy millió forintért sem tudják értékesíteni…

Az önkormányzati választások előtt állítólag a kétségbeesett városvezetés megkereste a tiszteletre méltóan bátor delikvenst, aki a Mechatronikai Ipari Parkban bontott zászlót, azzal, hogy az ünnepélyes avatás minden költségét állják, csak lehessen szalagátvágás, ünnepi beszéd ilyesmi. Amiben a helyi baloldali erők mindig is a legjobbnak képzelték magukat.

Elzavarták őket.

Októberben is.

A szó jó értelmében.