Eszenyi Enikő. Ugyanannál a mesternél tanultunk, ő akkor kezdte, amikor mi végeztünk. Férjhez ment a remek és felejthetetlen Kaszás Attilához, majd elváltak. (Vígszínházi pletykák szerint E. mindenéből kiforgatta Kaszást a válási osztozkodáskor… de hát pletykákra nem adunk.) 1997-ben, amikor a miskolci színházban játszottuk az Ahogy tetszik-et, és az egyik női főszereplő lebetegedett, akkor meghívták E.-t beugróként. Partnerek voltunk, és mondhatom: akkor profizmusból példát adott Eszenyi.
Múltak az évek, s egy napon felhívott a Vígszínház, hogy E. engem szeretne a következő bemutató egyik szerepére. Elvállaltam. Akkor még kitűnően dolgoztunk E.-vel. Aztán felajánlotta az akkori igazgató: szerződjek hozzájuk. Belementem, miközben tudtam, hogy én Pesten nem tudok élni, mert erdei emberként az a város nekem túl zsúfolt és kutyaszaros.
Ekkor kezdődtek a bajok. Mert alig egy év múlva partnerek lettünk a Stuárt Máriában, ő volt Mária, én Paulet, a darab szerinti fogva tartója. alföldirobika rendezte. alföldivel elejétől fogva szikrázott köztünk a feszültség… mert minden homoszexuális gyűlöli a férfias színészeket. A. folyton megalázott, belém rúgott… és akkor azt vártam volna, hogy az a nő, aki legelőször hívott meg abba a színházba, majd a védelmemre kel, vagy legalább érezteti velem: ő látja a helyzetet, csak nem akar belefolyni. De nem. Eszenyi nem mert szembeszegülni A. val. Mert színészként féltette a karrierjét.
A főpróbahéten aztán bejött a média, és A., a médiageci, ettől megrészegült, s még inkább rám szállt, baszogatott, megalázott a kamerák előtt. Aznap délelőtt még volt annyi önuralmam, hogy nem borítottam rá az asztalt. Aznap este azonban elfogyott az önuralom, törtem, zúztam… És Eszenyi, akkor sem a valóságos okokat látta, hanem a saját előmenetelét.
Utána még egy darabban voltunk partnerek. A kertész kutyája csapnivaló előadás volt, én E. udvarlóját játszottam benne. De akkor már civilben alig álltunk szóba egymással.
Még 2 évig voltam tagja a Vígszínháznak, aztán, mint ki fogdából szabadul, olyan boldogan léptem ki örökre abból a társulatból. (A fogdai hasonlat Pindroch Csabitól származik, akivel aznap este együtt mentünk ki a színházból, és később azt mondta: olyan megkönnyebbült s átszellemült arccal tettem ezt, mint aki fogdából…)
Azóta néhányszor láttam Eszenyit különböző tévéműsorokban, különböző lehetetlen frizurákkal a fején. Pöntyögő, negédes hangon mondta a semmit…
Eszenyiről ennyit. Calvero