Lemond a városközpont rehabilitációra elnyert pályázati támogatásról  a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs önkormányzata, mert a településnek nincs meg a beruházáshoz szükséges saját forrása.
A csaknem egymilliárd forint értékű beruházáshoz 213 millió forint önrészre lenne szükséges forrásként, és ez a saját erő nem áll a város rendelkezésére, tehát kölcsönt kellene felvennie a jelenleg is 2,8 milliárd forintos hitelállománnyal küzdő önkormányzatnak.

A helyi képviselő-testület úgy döntött, nem vállalja az újabb hitelfelvételt. Hozzátette: a 2,8 milliárd forintos hitelállomány részét képezik a folyó pályázatok előfinanszírozására felvett hitelek, amelyeket a programok lezárultával – amikor a támogatásokat megkapják -, vélhetően egy összegben törleszteni tudnak majd, de az említett összeg nem tartalmazza a kamatot.

A városközpont rehabilitációjára még az előző képviselő-testület nyerte az európai uniós támogatást, amely csaknem 800 millió forint, ehhez kellene a város önkormányzatának hozzájárulnia a 213 millióval.

A program a piac rekonstrukcióját, két ingatlan megvásárlását, ezeken belül kistérségi szolgáltató központ kialakítását, a tűzoltóság épületének külső rekonstrukcióját, valamint három utca teljes felújítását tartalmazta. A tervek elkészítésére eddig 31 millió forintot költött az önkormányzat.