Vizsgálatot indít a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Dabasra tervezett cementcsomagoló üzem ügyében, melyet a Holcim Hungária Zrt. tervez megépíteni – írja Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője közleményében.

Kepli Lajos rámutat, hogy a párt helyi szervezete már korábban is kifejezte tiltakozását a zöldmezős beruházásként a település szélén épülő, évi 500 000 tonna kapacitással működő létesítmény ellen, mivel az jelentősen rontaná a településen élők életminőségét a zaj- és porszennyezés, valamint a jelentősen megnövekedő kamionforgalom miatt.

A közleményében a képviselő kifejtette, hogy az országgyűlési szintű vizsgálat elindítását az indokolta a fentieken túl, hogy a párt olyan információk birtokába jutott, mely szerint a dabasi üzembe vasúton beérkező, és onnan közúton kiszállított évi félmillió tonna cement kizárólag Szlovákiából származna, és a Holcim Zrt. két, jelenleg még működő magyarországi cementgyárának kiváltására irányulna. Mindez Miskolcon és Lábatlanban több száz munkahely megszűnéséhez vezethetne, amit a jelentős környezetrombolással létrehozott néhány tucatnyi új munkahely nem pótolhat –figyelmeztet a képviselő.

Kepli Lajos leszögezi: A Jobbik határozottan tiltakozik a multinacionális cégek azon tevékenysége ellen, amely a privatizáció során kivásárolt hazai üzemek leépítésére, megszüntetésére, és az így megszerzett piacok külföldről történő ellátására irányul. Amennyiben vizsgálatunk eredményeként a fenti esetben is ezt a szándékot találjuk, úgy a leghatározottabban tiltakozni fogunk a beruházás megvalósulása ellen, amit annak környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt jelen formájában egyébként sem támogatunk – zárul a közlemény.

barikad.hu