Miskolci kocsonya. Rózsa Edit kikéri magának

Miskolc alpolgármestere Zsiga doktor,az Észak-Magyarország napilapban támadta Rózsa Editet a miskolci Kocsonyafesztivál szervezőjét és ötletgazdáját, aki Fedor Vilmos felesége. Rózsa Edit megkeresésünkre a következő választ küldte lapunknak.

Részletes elszámolást küldtem az előző képviselő testület minden tagjának, amit ha szükséges megismétlek az új testület valamennyi tagjának.

Azt várom azóta, hogy valaki megkérdezzen végre és számot adhassak minden fillérről, amit minden évben eddig is megtettem.

Számomra ez a tisztázatlan helyzet a legrosszabb-főleg úgy, hogy tudom,nincs mit kereskedni a fesztivál környékén, a mi ügyeink tiszták.

A kocsonyát illetően: ez valami komikus félreértés lehet. Ez is azt bizonyítja, hogy ahol nincs információ ott keletkezik magától is. Természetesen megkeresem az ügyben Zsiga Marcell alpolgármestert, mert úgy gondolom, hogy valamennyiünk érdeke, hogy szóba álljunk egymással, az új városvezetés programjában megfogalmazott együttműködés szellemében. Ez rajtam eddig sem múlt és a jövőben sem fog múlni.

Rózsa Edit

-Kocsonyafesztivál? Ez ugyan nem városi szervezésű, de városi pénzek is vannak benne…

-Dr. Zsiga Marcell: Megvizsgáljuk, hogy a szerződésekkel minden rendben van-e. Sok embert megmozgat, sok programot generált, viszont elértek hozzánk azok a panaszok is, hogy a vendéglátósok kötelezve voltak arra – ezt írja meg mindenképp – , hogy térítésmentesen át kell adniuk a szervezők részére kocsonyát. Kivizsgáljuk a panaszokat-írja a lap.