A Fidesz-KDNP kormány által beterjesztett 2011-es költségvetés legnagyobb vesztese jelenleg Kelet-Magyarország, azon belül is Borsod megye, s ha ez így marad, akkor a 2011 igen sötét év lesz Miskolc és környéke számára – olvasható Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő közleményében.

Az ország keleti részén csak nagyon kevés embert érint előnyösen a Fidesz-KDNP kormány igazságtalan adórendszere, amelynek hála, januártól az alacsony jövedelműek zsebében kevesebb, a gazdagokéban pedig több pénz marad, mint az idén – véli Varga László.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormánynak a térségben

  igen sokaknak eddig a megélhetést jelentő Út a munkához programot is sikerült leállítania, s úgy néz ki, hogy jövőre erre a célra csak az idei keret felét biztosítja. További tízezrek kerülhetnek lehetetlen helyzetbe amiatt, hogy a kormány az eddig járó szociális normatívákat lényegében befagyasztotta, a keretösszegeket pedig vészesen csökkentette.

Az MSZP-s képviselő szerint Borsod megye nem csupán a fentiek miatt nevezhető a jövő év legnagyobb vesztesének, hanem amiatt is, hogy a kormány 2011-es fejlesztési térképéről Miskolc vonzáskörzete lényegében lefelejtődött, reménytelen helyzetbe hozva a térségben működő kis- és közepes vállalkozásokat is.

A fentiek alapján teljesen irreálisnak tűnik a munkaerőpiac beindulása Borsodban. Az MSZP arra szólítja fel a térség kormánypárti országgyűlési képviselőit, hogy az általuk tavaly benyújtott, fejlesztéseket tartalmazó módosító indítványokat, amelyeket a szocialista párt ismét a Ház elé terjesztett, támogassák.

Az MSZP örömmel fogja támogatni a szóban forgó mintegy 80 módosító javaslatot a Parlamentben, s ugyanerre biztatja az érintett kormánypárti politikusokat is, többek közt Répássy Róbert, illetve Tállai András államtitkár urakat – áll a baloldali politikus közleményében.