Akár tízmillió forintos nyereményt is ígér egyik-másik biztosító az ügyfeleknek egy kötelezőért cserébe. A versenyben a szolgáltatók összesen százmilliónál többet költenek különféle módon megszerezhető ajándékokra.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft becslése szerint novemberben csaknem kétszázötvenezer lehet azoknak a „szerencsevadászoknak” a száma, akiket befolyásolni lehet Fortuna kegyeivel, a többséget nem érdeklik a nyeremények. Tíz kötelező kötésből nyolcnál az ár és a biztosító megbízhatósága a legfontosabb szempont.

Idén novemberben 3 milliárd forintot költenek kötelezőbiztosítási kampányokra az üzletágban érdekelt cégek, amelyek ezen belül százmilliónál is többet fordítanak ajándékokra. Sokan ugyanis újabban úgy próbálják magukhoz csalogatni az ügyfeleket, hogy a biztosítási kedvezmények mellé akár tízmillió forint értékű kocsit ígérnek a náluk kőtöknek.

Mások viszont játszani hívják oldalaikra a potenciális ügyfeleket, majd ez után próbálják rávenni őket arra, hogy ott kössenek biztosítást – derül ki a CLB Független Alkusz Kft. felméréséből. A cég szerint a kgfb biztosítás kötését komoly lépésnek tartják az autósok, a többséget nem igazán érdekli a nyereménye. Tíz kötésből nyolcnál az ár és a biztosító megbízhatósága a legfontosabb szempont. Más nem igazán befolyásolja döntéseiket. Ugyanakkor kétszázötvenezernél is többre becsülik azok számát, akik a két fontos szempont mellett „játékszenvedélyüknek” is engednek a biztosítás megkötésekor.

A választék bőséges: van, ahol azt ígérik, tízmillió forintot, esetleg egy személygépkocsit sorsolnak ki új ügyfeleik között, máshol megnyerhető 100 ezer forintos autógumi vásárlási utalvánnyal kecsegtetik az autósokat, de olyan szolgáltató is akad, amelyik 500 liter benzint, LCD televíziót, vagy mobiltelefont kínál a szerződések mellé.

Németh Péter, a CLB kommunikációs vezetője szerint sokan egyszerűen „csak” játszani akarnak, ezért választanak ki maguknak olyan biztosítási honlapot, ahol erre van lehetőség. Ha az ismertség, a bizalom már megvan, akkor a „játékosok” ezeken az oldalakon később megnézik a biztosítási ajánlatokat is. Jó példa erre a CLB.hu portálja, ahova negyven ezren csak azért látogattak el a közelmúltban, hogy megszavazzák egy játékban, ledobják, vagy kisorsolják azt a 3 éves autót, amelyet 30 méter magasba emeltek fel egy daruval. Ezzel párhuzamosan a http://www.clb.hu/hu/szabadeses oldalon speciális zuhanás kalkulátort működtetnek, amelynek a segítségével egy esetleges autós ütközés erejét, s annak következményét szimulálják. Az eredmények meglepőek: 120 kilométeres sebességgel, frontálisan karambolozó autó úgy törhet össze, mintha azt 55 méter magasból dobták volna le. De ha két jármű „csak” ötvennel karambolozik, az ütközésnek már akkor is olyan ereje van, mintha egy autó 10 méter magasból esett volna le.

Németh Péter nem titkolja, hogy a kalkulátor elindítását a kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány idejére időzítették. Mint mondta, a nagy költségvetésű kommunikációs „harc” az autósok kegyeiért érthető, hiszen tavaly 129 milliárd forintot fordítottak kötelező biztosításra az autósok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a 3 milliárdos reklámkampánynak csak
töredéke segíti a biztonságosabb közlekedésre, autózásra való ösztönzést.